Zelma, Rajmund
7 °C
11 °C

Legyőzné végre Guttmann átkát a Benfica

2014.05.14. 10:00
Május elsején Torinóban csatát nyert a portugál Benfica a Juventus ellen, most ugyanott kupát is nyerhet. Ellenfele a szerda esti Európa Liga-döntőben a Sevilla, ami nem látszik annyira erősnek, mint az olaszok voltak. Mivel támadni jobban tud a két csapat, gólgazdag meccset várunk.

Hét vesztes kupadöntő után a Benfica most készen áll, hogy a nyolcadikat már megnyerje, és végre megtörje az 52 éve tartó Guttmann-átkot.

A magyar edző 1962-ben, két megnyert BEK után több pénzt szeretett volna, kívánságát a Benfica nem teljesítette, Guttmann Béla mérgében pedig azt jövendölte: száz évig nem nyernek semmit.

Guttmann 1961-ben a Barcelonát 3-2-re verte Bernben, majd egy év múlva a Real Madridot 5-3-ra. Csapatának rendre magyarok lőttek gólokat, Czibor és Kocsis a Barcelonában, Puskás hármat a Real Madridban.

A tavalyi döntőben a Benfica a Chelsea-vel szemben az utolsó pillanatban veszítette el a kupát, ami után szinte az összes portugál, spanyol vagy angol lap megemlítette ezt az átkot, és még azt is szóba hozták, hogy Eusebio elment a mester bécsi sírjához az 1990-es döntőn feloldozásért, de nem sikerült. (Nyert a Milan, Rijkaard góljával.)

A Benfica elbukott döntői

1963: Milan-Benfica 2-1, Wembley

1965: Inter-Benfica 1-0, San Siro

1968: Manchester-Benfica 4-1, hosszabbítás után, Wembley

1983: Benfica-Anderlecht 1-2 (UEFA-kupa, oda-visszavágó)

1988: Eindhoven-Benfica 0-0 (tizenegyesekkel 6-5), Stuttgart

1990: Milan-Benfica 1-0, Bécs

2013: Chelsea-Benfica 2-1 (Európa LIga), Amszterdam

„Nem vagyok babonás ember, mert a munkában hiszek. Egy sorozat végén általában a legjobb nyer. Ezért dolgozunk. Tavaly nem voltunk a legjobbak. Lehet arról beszélni, hogy egy bőröndben magunkkal cipelünk pozitív és negatív dolgokat, de egy régi mondás miatt se nyerni, se veszíteni nem fogunk. Mert nyerni a pályán tudunk” - mondta Jorge Jesus, aki Guttmann után elérte a bravúrt, két egymást követő évben döntőzhet a Benfica.

A tavalyi döntőről nem beszélt hosszan, egészen más gondjai vannak most, mint akkor. Cardozo akkor sokkal inkább kulcsember volt egy éve, bár valószínűleg most is kezdeni fog a paraguayi csatár, mégis inkább a 23 éves Real-nevelés Rodrigótól várják a gólokat. A brazil Lima élete szezonját futja, a szerb Szulejmani is gólerős, így még ha a másik szerb Markovicsot ki is állították a Juventus ellen, amikor a pályán sem volt – összeszólalkozott Vucsiniccsel -, bőven van lehetőség a játékosok rakosgatására, a taktika finomítására.

A Benfica a 4-3-3-es felállást kedveli, várhatóan most sem fogja vissza magát, mert a védelemnek Luisao és Garay adja a stabilitást.

Jesus tavaly balszerencsés volt, nemcsak a kupadöntőt, a bajnoki címet is elveszítette egy héten belül, idén ellenben akár négy címet is nyerhet. A bajnokság mellett a ligakupát már megszerezte, a Portugál Kupa döntőjében éppúgy a Rio Ave lesz az ellenfele, amit a ligakupában már legyőzött.

A Benfica remekül összeérett a szezon végére, a BL elején még nem voltak annyira jók, és mivel októberben nem tudták hazai pályán legyőzni a görög Olympiakoszt (1-1), két héttel később pedig kikaptak Athénban 1-0-ra, ezt már nem tudták helyrehozni a BL-ben.

Ahogy átkerültek az Európa Ligába, nem veszítettek meccset, elvették ellenben a Juventus veretlenségét, ami nyilván még nagyobb erővel hajtott, hogy hazai pályán léphessen pályára.

A Sevilla nagyon sok gonddal küszködött a szezonban. A formába hozást nyilván nem segítette elő, hogy augusztus elsején már a pályán voltak, és épp a Videotont búcsúztató Mladost Podgoricát verték 9-1-es összesítéssel.

De hogy a pályán lehetett a Sevilla, ahhoz kellettek az európai szövetség (UEFA) szabályai, mert a Malagát és a Vallecanót nem hagyták elindulni tartozásai miatt. A Malaga hatodik volt, a Rayo a nyolcadik, így a kilencedik helyről ugorhatott be a Sevilla.

A bajnokságban voltak a huszadik helyen is öt forduló után, Emery aztán valahogy összekapta a társaságot, megtalálta a pozíciókat, gördülékennyé tette a csapatjátékot, de ez nem ment könnyen. Az őszi csoportkörben a Liberecet például nem tudták megverni, az Estoril ellen is becsúszott egy hazai döntetlen.

A Mariboron átrágták magukat februárban, de az igazi bravúr a városi rivális Betis ellen jött. Hazai pályán ugyanis kikaptak 2-0-ra, idegenben azonban nyerni tudtak. A tizenegyeseknél is hátrányban voltak, de a rossz kezdés után akkor is fordítottak.

A Portót viszonylag simán legyőzték, az igazi dráma azonban Valenciában jött. 2-0-ás hazai sikerrel utaztak, mert egy hatalmas lesgóllal kerültek előnybe. Skomina játékvezető érezte, hogy Mbia lesen lehet, de végül két asszisztensére hallgatott. Ők a kétméteres lest nem vették észre. A visszavágón 3-0-ra elhúzott a Valencia, a 94. percben azonban megint jött Mbia.

Mint a gólok mutatják, a kameruni védekező középpályás amikor kell, akkor veszi ki a részét a támadásokból, és pontrúgásoknál különösen veszélyes.

Ő márciustól teljes értékű játékos, vagyis a nagy menetelésből, így a Real Madrid legyőzéséből (2-1) is kivette a részét. És a visszatérése után látszik igazán, mennyire meghatározó poszt még a spanyol bajnokságban is egy jó ütköző középpályás, mennyit jelent a védelemnek, és milyen precízen tudja segíteni a támadásokat.

Emery megtalálta emellett Rakitic helyét a gyors csatár, a kolumbiai Bacca mögött, Trochowskit ugyanakkor már nem favorizálta, a másik német, Marin is többnyire kispados, Iborra is kiszorult. Carricót pedig inkább szűrőként alkalmazta, mint a védelemben.

A Sevilla nagyon megindult felfelé, a Bilbao elleni április végi vereség fogta meg őket, ha nyerni tudtak volna idegenben, akár még a Bajnokok Ligáját jelentő negyedik helyért is csatáznának.

Ettől még kevéssel a Benfica az esélyes, mert erősebb a kerete, több a variációs lehetősége. Mivel egyik csapat sem a védelméről híres, egy izgalmas és mozgalmas döntőt várunk, amit a Digisport mellett az Index is közvetít 20.45-től. Felix Brych lesz a játékvezető, akinek az UEFA megbocsátotta, hogy a Bundesligában megadta Kiessling fantomgólját.