Luca, Ottilia
2 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Kösz, Pep, Tito, Van Gaal és Rijkaard

2014.05.15. 13:19

Victo Valdés 12 évvel azután, hogy bemutatkozott az első csapatban, elhagyja a Barcelonát. A kapus érzelmes levélben búcsúzott és mondott köszönetet egykori edzőinek.

Valdés a pályán szeretett volna elköszöni a szurkolóktól, de erre sérülése miatt nem nyílt lehetősége. Levelében mindenkit felsorolt, akik miatt jobb futballistává vált.

„Köszönet Louis van Gaalnak, aki megmutatta, hogy bátorság kell a játékhoz. Ő kezdte a történelmi Barca építését, és megvolt az a kiváltságom, hogy ennek én is részese lehettem."

„Köszönet Frank Rijkaardnak, aki megadta a szükséges önbizalmat, és azt a lehetőséget, hogy megdicsőüljek, és kezembe vehetettem a BL-trófeát Párzsban. Bárhol is van, örök életemre az adósa vagyok, mister."

„Köszönöm, Pep, hogy olyan ajtót nyitottál a játékban, amely számomra ismeretlen volt, végigvittél egy olyan úton, amelyen csak a sikerért mentünk. És mi megcsináltuk együtt, nem igaz?"

„Köszönöm, Tito! Bárhol vagy, köszönöm, hogy megtanítottad nekünk, hogy nemcsak csapatként kell győznünk, de szükségünk van erőre és jellemre is, hogy szembenézzünk az élettel."

„Természetesen nem feledkezhetem meg a legfontosabb emberekről, a legkitartóbb szurkolóimról. Ezek az emberek, bármi történt, mindig támogattak, minden meccsen pozitív energiákat küldtek, amit mindig éreztem."