Salamon
0 °C
13 °C

Portugália összetörte az U19-es csapatot

2014.07.22. 23:11
Az Index által megszerzett titkos, a belga Double Pass cég által készített vizsgálat jelentéséből kiderült, hogy a magyar labdarúgás utánpótlása a jelenlegi helyzetében alkalmatlan az eredményes működésre. Ezt tökéletesen példázta az U19-es válogatott a Portugália elleni Eb-meccsen, ugyanis a súlyos vereséget szenvedő keret 90 százaléka hazai akadémiákon nevelkedett.

A Double Pass jelentésének megállapításaival foglalkozó cikkünket itt olvashatja el.

Második meccsét is elvesztette a magyar U19-es válogatott a hazai rendezésű Eb-n: az osztrákok ellen 3-1-re elvesztett mérkőzés után most Portugália gázolt át a csapaton egy nagyon könnyed 6-1-es győzelemmel. Ezzel az utolsó helyre csúszott a hazai csapat a csoportban, vagyis pénteken mindenképp le kell győzni Izraelt, ha nem akarunk lemaradni a 2015-ös U20-as világbajnokságról. Ez volt ugyanis az eredeti cél.

Mészöly Géza hiába változtatott négy helyen is az osztrákok elleni kezdőhöz képest, a védelem csak fél óráig tudta tartani magát. Sőt, igazából addig sem, mert a portugál Rafa már a második percben hatalmas kapufát lőtt.

A rettenetesen felázott, rossz minőségű felcsúti pályán több helyen is hatalmas tócsák alakultak ki, de nem ezen múlott, hogy a 32. percben Asztalos Dávid teljesen feleslegesen lökte fel az ötös mellett Ivo Rodriguest. A tizenegyest Rodrigues vállalta el, magabiztosan be is lőtte, majd még az első félidőben megduplázták előnyüket Tamás Krisztián hibájából.

A Milan védője nem tudott felszabadítani egy tócsán keresztül, elcsúszott a labda mellett a bal oldalon, így Rodriguesre maradt a labda, ő pedig kihagyhatatlan ziccerben passzolhatott a középen érkező André Silvának, aki be is lőtte Székely György mellett.

A második félidőben egyre nagyobb hibákat követett el a magyar védelem: előbb André Silva fejelhetett teljesen üresen az ötösről, majd Gelson Martins cselezte át magát négy játékoson, hogy Székely mellett a sarokba emelje a labdát. Utána újra Silva következett, méghozzá kétszer is: a 89. és a 92. percben is zavartalanul passzolhatott a kapuba, mesternégyest elérve. Ráadásul a második gólja előtt két perccel Székely elfektetése után üres kapunál lőtt kapufát, bőven volt tehát ziccere az Eb egyik esélyesének is tartott vendégeknek.

A magyar válogatott egyedül a csereként beállt Mervó Bence szépítésének örülhetett: 3-0-nál Varga Szabolcs beadása került elé, amit be is vágott a kapu bal oldalába.

Ezzel Mészöly Géza csapata biztosan lemaradt az elődöntőről, hiszen Ausztria és Portugália is egyaránt hatpontos a csoportban, a két vereséggel álló Magyarország és Izrael így már nem juthat tovább semmiképp. De még a csoport harmadik helye is távol került Mészölyéktől, ahhoz, és vele a 2015-ös U20-as vb-re való kijutáshoz ugyanis nyerni kell a jobb gólaránnyal rendelkező Izrael ellen. Nekik két 3-0-s vereség után 0-6 a gólkülönbségük, míg a magyar válogatottnak két mérkőzés után 2-9 ugyanez a mutatója, vagyis a döntetlen nem lesz elég pénteken.

Portugal vs Hungary (6-1) European Under-19 Championship

Pedig ha csak 1-5-re kapunk ki, az arcpirító vereségben és az eddigi gyalázatos szereplésben annyi pozitív lett volna, hogy Izrael még nálunk is rosszabb, és az utolsó meccsen nekünk megfelel a döntetlen. Az összezuhanással ez is megváltozott.

AZ MLSZ vezetői ezt a korosztály tehetségesnek látták, dicsérték őket, a versenyeztetés feltételeit már tavaly megteremtették. Bár tavaly novemberben a legjobbjait nélkülöző Anglia 4-1-re gázolt át rajtunk - Anglia ide ki sem jutott, mert Ukrajna megelőzte -, a játékosok közül többen éremben reménykedtek.

Eredmény:

Magyarország–Portugália 1-6 (0-2)

gólszerzők: Mervó (73.), illetve Rodrigues (32. –11-esből), Silva (45., 66., 89., 92.), Martins (75.), 

    a magyar csapat összeállítása:

Székely – Talabér, Asztalos, Lenzsér, Tamás – Németh M. (Mervó a szünetben), Nagy D., Kalmár – Farkas Z. (Zsótér a szünetben), Balogh N., Forgács (Varga, 65.)