Nándor
3 °C
16 °C

Kihúztak egy sort a Nemzeti Stadionfejlesztési Programból, az MTK-ét

2014.08.01. 09:19

Érdekes dolgot talált a Nemzeti Sport, elképzelhető, hogy mégsem újítják fel az MTK otthonát, a Hidegkuti Nándor Stadiont.

Tavasszal még arról volt szó, hogy 2016 őszére kész az új Hidegkuti Nándor Stadion, ahová a portugál Sportingot hívták az avatómeccsre, de a Nemzeti Stadionfejlesztési Programból most kihúztak egy sort.

Az új Hidegkuti-stadion látványterve
Az új Hidegkuti-stadion látványterve
Fotó: Magyarfutball Ponthu / Facebook

„Hatályát veszti a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó egyes labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 15/2014. (I. 30.) Korm. rendelet 3. mellékletében foglalt táblázat 11. sora”írja a Magyar Közlöny.

Az említett 11. sor szólt az MTK-pálya felújításáról.

Az egyesület azonban úgy reagált, hogy ez a határozat nem hátráltatja, hanem segíti az építkezést. „A szóban forgó jogszabály-módosítás szerint a Hidegkuti Nándor Stadion létesítményfejlesztésének teljes körű lebonyolítása az MTK Budapesthez került (ez alatt az anyaegyesületet értjük, nem csak a labdarúgócsapatot) – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére az MTK kommunikációs igazgatója, Szegő Tibor. – Ez azt jelenti, hogy az építéssel, fejlesztéssel kapcsolatos teljes ügyintézésért már nem a korábban kijelölt BMSK Zrt. felel. A kormány a mostani döntésével az egyesület kapta meg ezt a jogot, ami kedvező döntés a számunkra."

A technikai változás a kivitelezés finanszírozását nem érinti. A mintegy hatmilliárdos beruházás három forrásból valósul meg: egyrészt az MLSZ stadionfejlesztési alapjából, másrészt a kormány külön, az MTK-stadion fejlesztésére elkülönített támogatásából, harmadrészt pedig az egyesület saját forrásbevonásából.