Salamon
0 °C
13 °C

A FIFA elárulta, hány fejsérülés volt a vb-n

2014.08.13. 13:12

Még a futball-vb után foglalkoztunk azzal, hogy megnőtt a fejsérülések száma a világbajnokságon, jóval több volt az agyrázkódás, vagy annak gyanúja. Akkor a FIFA nem közölt pontos számot, hány ilyen sérülét volt a tornán, csak azt írták, a válogatottak stábja dönt, visszamehet-e a pályára egy játékos, ha kiütik.

Most, egy hónappal a brazil vb-döntő után elkezdtek mozgolódni az ügyben, végre vannak számok is. A nemzetközi futballszövetség közleményéből kiderült, a világbajnokságon elszenvedett sérülések tizenhárom százaléka nyaki vagy feji, ebből minden hetedik agyrázkódás. 

Emlékezetes volt az uruguayi Alvaro Pereira esete, aki azután is visszament a pályára, hogy elájult. A német Kramert a vb-döntőben egy ütközés után még játszani engedték, de percekkel később le kellett támogatni, mert azt se tudta, hol van. Javier Mascherano és a két amerikai, Jermaine Jones és Alejandro Bedoya is pályán maradt a fejét ért ütés után. A szokatlanul sok fejsérülésről a megszokottnál jóval engedékenyebb játékvezetés is tehet. 

Kramert a döntő közben kellett letámogatni
Kramert a döntő közben kellett letámogatni

A FIFA szakértője most azt mondta, legalább hat nap pihenőre lenne szükségük a futballistáknak, hogy az agyrázkódásokat, vagy a gyanús eseteket kipihenjék. A következő szezonra el is indítanak egy projektet, a svájci első osztályban figyelik majd több játékos mozgását, koordinációját és egyensúlyát. Ha fejsérülést szenvednek, akkor újra megvizsgálják őket, az eredményeket pedig összehasonlítják, így megállapítható, történt-e változás. 

A múlt szezonban elvégzett pilot projekt arra a tapasztalatra jutott, hogy a szakértőknek a sérüléstől számított hetvenkét órán belül kell dönteniük arról, az agyrázkódás jeleit mutató futballista vállalhatja-e a játékot. "A mi célunk is az, hogy a lehető leggyorsabban, de a legbiztonságosabban küldjük vissza a pályára a sportolókat" - összegzett Jiri Dvorak professzor.

Egyébként már nem csak a nagy amerikai sportokban, az NFL-ben és az NHL-ben hoznak külön szabályokat az agyrázkódások megelőzésére. Az új szezonban már a Premier League-ben is szigorúbb rendelkezések lesznek, az edző helyett több orvos dönt majd a gyanús esetekben.