Barbara, Borbála
1 °C
7 °C

Foci nélkül maradtak a Bozsik stadionba kilátogatók

2014.08.22. 21:15 Módosítva: 2014.08.22. 21:20

Két pocsék formában lévő csapat, a Honvéd és a Felcsút mérkőzésével kezdődött az NB I. ötödik fordulója péntek este. A csapatok nem is cáfoltak rá eddigi teljesítményükre: a mérkőzés ugyan nem maradt el, a foci azonban lényegében igen, labdarúgás, elkeseredett labdarugdosgatás volt ez a javából.

A kispestiek az első meccsüket megnyerték a bajnokságban, azóta három vereségük volt 1-6-os gólkülönbséggel, a 12. helyen álltak négy kör után, most átmenetileg előrelépett a 8.-ra. A Felcsút még egyszer sem nyert, otthon kétszer döntetlenezett – a Pancho Arénában még egyszer sem tudott győzni –, idegenben kétszer kikapott, a 14. helyen állt a meccs előtt. És ennél jobb helyen nem is fog állni, pláne, hogy a két mögötte lévő csapat (a 0 pontos Kecskemét és az 1 pontos Dunaújváros) egymással játszik majd szombaton.

De akkor következzék a pénteki mérkőzés fontos eseményeinek összefoglalója:

14. perc: a honvédos Youla remek mozdulattal vette át a labdát a jobboldalon, amivel le is rázta a védőjét, de beadásából nem lett semmi.

32. perc: Hidi a kapufára fejelt.

43. perc: Youla a kapulécre fejelt.

86. perc: Alcibiade a kapuba fejelt (1-0).

A többi nagyjából 90 percben volt három sárga, hat csere. És a játék küzdő jellege dominált.

OTP Bank Liga, 5. forduló:
Budapest Honvéd-Puskás Akadémia 1-0 (0-0)
Bozsik Stadion, 1300 néző, v.: Bognár
gólszerző: Alcibiade (85.)
sárga lap: Marku (50.), illetve Kelic (52.), Szakály D. (78.)

Budapest Honvéd:
Kemenes - Ikenne-King, Ignjatovic, Alcibiade, Marku - Nagy G. (Godoy, 75.), Portilla, Hidi - K. Traoré (Prosser, 57.), Youla, Holender (Vécsei, 68.)

Puskás Akadémia:
Danilovic - Szélesi, Kelic, Tamás, Spandler - Tóth L. (Denkovic, 55.), Polonkai (Tischler, 84.), Szakály D., Tóth II. B., Harsányi (Lorentz, 87.) - Lencse