Franciska, Fanni
-5 °C
7 °C

3-1-ről 5-3-ra veszített a MU

2014.09.21. 16:56

Hiába vezetett még a szünetben 2-1-re a Manchester United, végül az újonc Leicester City nyert 5-3-ra az angol bajnokságban, így Louis van Gaal csapata öt mérkőzés után továbbra is csak öt ponttal áll. A hazaiakat két büntető és egy kiállítás is segítette.

Pedig a mérkőzés remekül indult a Unitednek, hiszen az első negyed óra végén három perc alatt két gólt is lőttek – előbb Robin van Persie, majd Ángel di María talált be, de Leonardo Ulloa egyetlen percen belül szépíteni tudott. A második félidőben Ander Herrera, a lábak között kapuig jutó lövésével ismét kétgólos előnybe került a United, utána viszont tökéletesen összeomlottak, előtte nem sokkal pedig Falcao lőtt hatalmas kapufát.

A 62. percben Rafael lökte meg a tizenhatoson belül Jamie Vardyt, Mark Clattenburg pedig büntetőt ítélt, amit David Nugent értékesített, majd két perccel később Esteban Cambiasso már az egyenlítő találatot szerezte.

Leicester-United 5-3

A hajrában előbb Vardy egy labdaszerzés után megindulva juttatta vezetéshez a Leicestert, majd szintén ő lépett meg a szélen és Tyler Blackett-tel szemben egy kiállítást és vele együtt egy büntetőt is kiharcolt – ezt Ulloa vállalta el és lőtte be.

Öt forduló után a United 5 ponttal a 12., a Leicester 8 ponttal a 6. helyen áll.