Gyenge első félidővel indult az Újpest-Ferencváros mérkőzés a Szusza Ferenc stadionban, bár helyzetek azért az elején is voltak a csapatok előtt – elsőként rögtön Vasziljevics előtt, amikor Dibuszról elé pattant ki a labda, de a szerb játékos azzal a lehetőséggel még nem tudott élni.
A hazaiaknál elsősorban Bardhi jelentett veszélyt a Fradi kapujára, a 21. percben például egy szabadrúgásból lőtt kapufát, majd később Vadász is csatlakozott hozzá egy kapufát találó lövéssel még az első félidőben.
A szünet után rögtön tizenegyesgyanús eset volt, Lauth Bajacza mellett esett el, tizenegyes helyett viszont sárga lap következett a német játékosnak. Pár perccel később viszont már ténylegesen jöhetett egy büntető: Litausztki harcolta ki, őt Bönig rántotta le, az első percekben helyzetbe kerülő Vasziljevics pedig nem hibázott. Pár percig vezettek csak viszont, mert Heris kezezése miatt a Fradi is büntetőhöz jutott, tőlük pedig Mateos értékesítette azt biztos lábbal.
Az egyenlítő gól az Újpestet rázta fel jobban, Simon fejjel jegyezte csapata harmadik kapufáját, majd a 72. percben egy tizenhatoson kívüli lövéssel eldöntötte a győzelem sorsát. Az FTC-be hiába érkezett ezután Gera, nem tudott pontot menteni csapatának.
Tüntettek a Fradi ultrái
Bár a helyszínen 8000 néző volt, csak töredékük volt a vendégszektorban, ugyanis a Groupama Aréna mellett tiltakoztak a klub vénaszkenneres regisztrációja, illetve a klubkártya-rendszer bevezetése ellen. A Sas-szobor melletti kivetítőnél több ezren, a Szusza Ferenc stadionban viszont alig 800-an követték a mérkőzést.
Újpest FC-Ferencváros 2-1 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, 8000 néző, v: Farkas Á.
gólszerzők: Vasiljevic (51., 11-esből), Simon (72.), illetve Mateos (56., 11-esből)
sárga lap: Nagy G. (26.), Suljic (37.), Heris (55.), illetve Pavlovic (20.), Busai (45.), Lauth (48.), Nalepa (50.), Bönig (51.)
Újpest FC:
Balajcza - Forró (Nego, 76.), Heris, Litauszki, Vadász - Balogh B., Bardhi (Ahmeti, 90.), Vasiljevic, Nagy G. - Suljic (Kosovic, 85.), Simon
Ferencváros:
Dibusz - Nalepa (Lamah, 73.), Mateos, Pavlovic, Bönig - Dilaver, Gyömbér (Busai, 7.), Böde, Kukuruzovic (Gera, 64.), Somalia - Lauth