A forradalom úgy kezdődött, hogy nem jött az 55-ös busz
További Futball cikkek
- Az öngyilkosságon is gondolkodott az egykori csodagyerek, aki lelki roncsból lett dolgozó családapa
- Megbüntették a „játékvezetőre támadó” magyar válogatott futballistát – videó!
- 58 évesen visszatér a pályára a brazilok legendás világbajnok csatára
- A másodosztályú focisták a nettó átlagbér háromszorosát is megkeresik
- A magyar válogatott nem tudott győzni Szlovákiában
Az 1956-os tavaszi-őszi bajnokság is úgy indult, mint a többi. A megkopott fényű Aranycsapat gerincét adó Budapesti Honvéd volt a címvédő. Az örök liftező Szeged és a Tatabányai Bányász jutott fel, ezzel a mezőny negyede bányászcsapat volt. „Lelkes, szorgalmas munkát igyekeztek végezni mindenütt. Hogy milyen eredménnyel? Ez csak később derül majd ki” – írta a március 4-i idénynyitó előtt a Népsport. Ebből az alkalomból összeszedték, melyik csapatnál hogyan zajlott a felkészülés.
Ki fog itt kiesni?
Vasas (előző bajnokságban 4.) A későbbi szövetségi kapitány Baróti Lajos edző legfőbb célja az új játékosok, Kárpáti, Lelenka, Bárfi és Matesz beillesztése volt a kezdőcsapatba. A már 33 éves Szilágyi I. középcsatárról azt mondta, ha továbbra is szorgalmasan edz és sportszerűen él, akkor maradhat.
Vörös Lobogó (MTK, 2.) A fiatalítás jegyében jött Fábián a Sztálinvárosból, valamint Sipos II.
Budapesti Kinizsi (FTC, 3.) A fiatalabbaknak még sokat kell tanulniuk, mondta Sós Károly edző, aki 1969-ben szövetségi kapitányként ült a kispadon akkor, amikor a csehszlovákok 4-1-re átgázoltak rajtunk Marseille-ben, elütve ezzel a vb-szerepléstől.
Pécsi Dózsa (7.) Az előző bajnokságban a védelem volt a csapat erőssége, most a támadósor megerősítését remélik.
Budapesti Dózsa (8.) Bukovi Márton, az Aranycsapat által is játszott 4-2-4-et feltaláló edzőzseni örült, hogy Komáromi személyében végre van egy jó kapusa, korábban ugyanis sok gólt kapott csapata kapushibából. (Komáromi a hetvenes években a BRFK gyilkossági csoportját vezette.)
Szegedi Haladás (újonc) Lakat Károly, a későbbi Fradi-edző, szövetségi kapitány csapata legnagyobb erényének nevezte, hogy együtt maradt az NB II.-ből feljutó csapat gerince.
Budapesti Honvéd Kalmár Jenő, a néhány hónappal később disszidáló, és főleg spanyol csapatoknál dolgozó edző remélte, hogy a válogatott túráján résztvevő játékosai jó állapotban lesznek, az itthon vele dolgozókért mindenesetre kezességet vállalt, mivel a fiúk kemény tornatermi edzéseken vettek részt.
Salgótarjáni Bányász (6.) Szűcs Gyula edző célja a korábbi szereplés megismétlése volt.
Tatabányai Bányász (újonc) Cél a bentmaradás, mi más? Ennél érdekesebb, hogy Kléber Gábor edző a mára a nagycsapatoknál általánossá vált rotálási elvet is megfogalmazta a saját szavaival: „Néhány csapathelyen több egyforma képességű játékos is van. Ez pedig nagy szó, hiszen ha a szükség megkívánja, friss, pihent játékosokat szerepeltethetek.”
Dorogi Bányász (5.) A Dorog a legjobb vidéki csapat akart maradni. Az 1957-ben már a görög Olympiakosznál dolgozó Kemény Tibor edző a fedezetpár és a szélsők játékával volt elégedetlen a rajt előtt.
Szombathelyi Törekvés (10.) Szabó Péter edző, aki két év múlva az FC Kölnt vezette, nagy reményekkel nyúlt az ifistákhoz, akik között már az első napon seregszemlét tartott. Hat játékost is felhozott az első csapat keretéhez.
Csepeli Vasas (9.) Jávor Pál vezetőedző, a színészlegenda névrokona annak örült, hogy vezetésével javult a közösségi szellem.
Jönnek a négerek a Szovjetunióba!
A politikai enyhülés jele volt, hogy a Harlem Globetrotters, „a híres néger hivatásos kosárlabda-együttes” hamarosan a Szovjetunióban szerepel, ugyanakkor megmaradt a Népsport vonalas jellege. Az idénynyitó vasárnapjának vezércikke arról szól, hogy „tőlünk telhetően mi is igyekszünk viszonozni szovjet barátaink segítségnyújtását.” Itt még nem a tankkal történő segítségnyújtásról van szó, hanem a sportbeliekről. A szovjetek például a magyar birkózóknak segítettek, mi pedig egyéb, a cikkben meg nem nevezett sportágakban, hiszen „a szovjet emberek senkitől sem szégyellnek tanulni, mi pedig örömmel osztjuk meg velük tapasztalatainkat.”
A bajnokság első fordulóját nagy sárban rendezték. A Népsport az értékelő cikkében megfeddi a csapatokat: sok volt a taktikai hiba, a vízben, sárban elnehezedett labdát sokan nem tudták megrúgni, de a kapusoknak se volt könnyű, sokat kellett öklözni, az újpesti, nagy reményekkel várt Komáromi például így kapott potyagólt.
A bírók is sokat szívtak a csúszós talajon. Ahogy az újság fogalmaz: “A lendületben levő játékosok gyakran nem tudtak megállni, irányt változtatni, s akaratlanul is összeütköztek. Nem volt könnyű megállapítani, hogy egy-egy összecsapás ilyen akaratlan volt-e, avagy szándékos.”
Két rendezési hibát emel még ki az újság: a Népligetben nem gondoskodtak labdaszedő gyerekekről, a szegedi eredményjelző órája pedig késett. Ami viszont jó: a közönség még mindenütt tárgyilagos volt és sportszerű.
És hogy mit játszottak a csapatok? A Honvéd a népligeti pályán Puskás és Kocsis góljával verte a Csepelt 2-1-re, a Vörös Lobogó (MTK) a közelmúltban elhunyt Sándor Csikar góljával a Dorogot 1-0-ra, a Kinizsi (FTC) Pécsen nyert 3-1-re. Nagy meglepetés volt a két újonc, a Tatabánya és a Szeged győzelme a Dózsa és a Szombathely fölött, valamint a Vasas sima veresége Salgótarjánban.
Legalább a focistáknak kinyílt a világ
Nyárra a bajnokság szétzilálódott, miközben az országban is figyelemreméltó események történtek: Rákosit leváltották a Magyar Dolgozók Pártja éléről, egyre erőteljesebben politizáltak az írók és az egyetemisták, és egyre világosabb lett, hogy a sztálinizmushoz, bár Nagy Imrét már 1955-ben leváltották a miniszterelnöki posztról, már nem lehet visszatérni.
A Népsport nyáron már csak olyan tabellát közölt, amit a sok elmaradt meccs miatt a vesztett pontok alapján számoltak ki. Eszerint:
1. Vörös Lobogó 5 vesztett pont
2-3. Vasas, Honvéd 8-8
4-5. Kinizsi, Salgótarján 10-10
6. Dózsa 12
7. Pécs 13
8. Csepel 14
9. Tatabánya 15
10. Szeged 16
11. Dorog 18
12. Szombathely 19
Csencselés mindenekelőtt
És miért maradtak el a meccsek? A Közép-európai kupában menetelt a Vörös Lobogó (MTK) és a Vasas, a Vasas végül a döntőben 9:2-re verte a Rapidot. De ott volt még az első BEK-re készülő Budapesti Honvéd, ami lassan a Budapest Globetrotters nevet is felvehette volna, olyan sokat utaztak külföldi meccsekre. Egy jellemző példa: szeptember elején a fokozott erőnléti edzést hagyták abba egy cseh-német túra kedvéért.
„A bajnokság éppúgy háttérbe szorult, mint a sportszerűség. Még nem fordult elő, hogy a nemzetközi kapcsolataikat (értsd: üzletelő külföldi utazásaikat) erőszakoló élcsapatok a bajnoki mérkőzések ilyen tömegét tolták volna félre, elhalasztva a messze bizonytalanságba” – írta a magyar bajnokságokról szóló könyvében Hoppe László. Mivel a könyv még bőven a szocializmus idején jelent meg, így ott van benne a később disszidáló focistákkal szembeni hivatalos düh is.
De utazott itt mindenki. A Szeged például két hétvégi forduló között Temesvárra egy ulibuli meccsre, meg is lett az eredménye: három nappal később 6:0-ra verte őket Szegeden a Vörös Lobogó.
Ha már üzletelő külföldi utazások: a magyar válogatott akkoriban szinte soha nem látott, borzalmas szériát tudott maga mögött: 1956 első felében hat meccsen csak egyszer győzött, miközben olyan, nem baráti szocialista városokban csencselhettek a játékosok, mint Isztambul, Bejrút, Brüsszel vagy Lisszabon.
Az utolsó fordulóban semmi sem dőlt el
„Meghajtjuk a kegyelet zászlaját” – Rajk László újratemetésének napján ez volt a címe a Népsport 1956. október 6.-i vezércikkének. „Egy ideig a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke is volt, s mint ilyen, tisztségét nem pusztán dísznek tartotta, hanem tevékenyen közreműködött a magyar sport újjáépítésében, felemelkedésének megalapozásában” – írták. Rajk Lászlót, Pálffy Györgyöt, Szőnyi Tibort és Szalai Andrást kétszázezer ember előtt temették újra, majd az egyetemisták ÁVH- és sztálinista-ellenes jelszavakat kiabáltak, de a forradalom még nem pattant ki.
Tíz nappal később megalakult az első, pártoktól független ifjúsági szervezet, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége. Rohantunk a forradalom, na meg a bajnokság vége felé.
Az utolsó teljes forduló október 21-re volt kiírva, valójában viszont még hét elmaradt meccset kellett volna utána pótolni. Vagyis sem a bajnoki cím kérdése, sem a kiesés nem dőlhetett még el az eredeti időpontban. Gyönyörű idő volt az egész országban, ez már az a melegfront, ami a forradalom első napjaiig kitartott. De hol volt már ekkor ötvenhat márciusának sportszerű közönsége?
Ne bitorold a Kinizsi felszerelését!
A renitensnek és jobbos csapatnak kikiáltott, nevétől, színétől is megfosztott Kinizsi (FTC) az Üllői úton játszotta utolsó meccsét, mégpedig vasárnap délelőtt 10-kor, hogy kényelmesen át lehessen érni a Népstadionba a 12:30-kor kezdődő Honvéd–Vasas rangadóra. A Kinizsi–Csepel 1:1 lett, nem csoda hát, hogy a hangulat nem a legjobb volt. „Az A-lelátó előtti terasznál ilyen bekiabálásokat lehetett hallani: – Orosz, gyere le a pályáról! Borsos, ne bitorold a Kinizsi felszerelését! – írta a Népsport. – A Budapesti Kinizsi vezetői olykor-olykor a fejüket csóválva tekintettek hátra a kispadról, mintha csak ezt mondták volna: Ezek lennének a Kinizsit szerető híres szurkolók?” (Az idén májusban elhunyt Orosz végül 1966-ban az FTC-ben fejezte be a pályafutását, a szurkolók körében soha nem igazán népszerű Borsos pedig 1958-ban a Vasasba igazolt.)
De a java csak ezután kezdődött. A 16 ezer néző nagy része buszra, trolira akart szállni, hogy átmenjen a Népstadionba a Honvéd–Vasasra. A meccsnek váratlanul nagy lett a tétje, mivel a vesztett pontok tekintetében legjobban álló Vörös Lobogó (MTK) előző nap váratlanul sima vereséget szenvedett Újpesten. Vagyis egy Honvéd-győzelem esetén a négy meccsel kevesebb játszó Vörös Lobogónak az összes hátralévő meccsét meg kellett volna nyernie a bajnoki cím megszerzéséhez. És itt kezdődtek a bajok.
A meccs végén több ezer ember indult meg az 55-ös busz és a 75-ös troli népligeti végállomásához, hogy átérjen a Népstadionba. De itt csalódniuk kellett, mert, mint a sportlap írja, „alig néhány autóbusz és kocsi várakozott. Ezek is menetrend szerint indultak, így óriási volt a tolongás, szakadtak a kabátgombok, s röpködtek a szitkok”.
De ez nem minden. A Dózsa–Vörös Lobogón kiállították az Aranycsapat játékosát, Hidegkuti Nándort, mert megsértette Mogyorósi partjelzőt. „Ha minden megjegyzést megtoroltam volna, talán egyedül maradtam volna a játéktéren!” – mondta szomorúan Major László játékvezető.
„Az utóbbi években elképesztően csúnya beszédmodor honosodott meg a labdarúgók között. Annyira megszokottá vált, hogy szinte észre sem veszik, hogyan beszélnek. Annyira természetes egyes játékosok előtt, hogy nem is tartják sértőnek. Mint például Hidegkuti sem tartotta annak ebben az esetben. Úgy ítéljük meg, hogy az ilyen viselkedés, az ilyen beszédmodor méltatlan magyar sportolóhoz. Mindenki, akinek módja van rá, mindent tegyen meg, hogy a csúnya beszéd eltűnjék labdarúgó-pályáinkról. Még annak árán is, hogy egyszer-másszor – csak a játékvezető marad a játéktéren!”
A bajnokságnál fontosabb a külföldi túra
A forduló után, a forradalom előtti napon összeültek az NB I.-es csapatok képviselői, hogy megbeszéljék: mikor és hová mehetnek külföldi túrákra, illetve mi lesz az elmaradt meccsekkel. A túrákban nagy volt az összhang, mindenki menni akart valahová, a Honvéd például BEK-meccsre Bilbaóba, a Vörös Lobogó Angliába és NSZK-ba, a Kinizsi Egyiptomba, a Vasas Izraelbe és NSZK-ba, a Csepel Szíriába, az NSZK-ba és Hollandiába, a Pécs Jugoszláviába, a Salgótarján Csehszlovákiába. Ez már nem a durva sztálinizmus időszaka volt. A labdarúgást is felügyelő Országos Testnevelési és Sportbizottság illetékese a portyákat engedélyezte, csak azt kötötte ki, hogy december 25. és január 15. között a klubok “lehetőség szerint” ne kössenek le nemzetközi meccset, hogy a játékosok ki tudják magukat pihenni.
Jellemző, hogy a külföldi túráknál jóval nagyobb vitát váltott ki, hogy mikor fejezzék be a nyűggé vált bajnokságot. A helyzetet végül a Vasas képviselője mentette meg, a hét meccset november 1. és 21. között kellett volna pótolni.
A Pécs és a Szeged nyerte a bajnokságot
Akkorra azonban Magyarországon már nem lehetett meccset rendezni a forradalom, majd a szovjet bevonulás miatt. A következő évben csak tavaszi bajnokságot rendeztek, majd áttértek az őszi-tavaszi rendszerre. A bajnokságban a legtöbb játékost a külföldi túrán ragadt Honvéd vesztette, így nem csoda, hogy a csapat az utolsó előtti helyen végzett, majdnem kiesett. A sztálinista évek szinte örökös bajnoka (1949 és 1955 között öt bajnoki cím) a következő bajnokságot 1980-ban nyerte meg. De hogy 1956-ban nyertek-e volna, azt soha nem tudjuk meg.
Ha mégis volt nyertese a bajnokságnak, akkor az a két utolsó helyezett csapat: a Pécsnek a Honvéd ellen volt egy, a Szegednek a Vasas ellen két elmaradt meccse. Mindhárom meccsen nyerniük kellett volna, hogy minimális esélyük legyen a kiesés elkerülésére. A Pécs és a Szeged 1957 tavaszán bennmaradt, az 1957/58-as szezonban viszont kéz a kézben estek ki.
A bajnokság ennél az állásnál szakad félbe:
1. Honvéd 21 meccs/29 pont
2. Dózsa 22/26
3. Vörös Lobogó 18/25
4. Kinizsi 22/24
5. Salgótarján 21/24
6. Csepel 22/23
7. Tatabánya 22/22
8. Vasas 17/16
9. Dorog 21/16
10. Szombathely 21/16
11. Pécs 21/14
12. Szeged 20/13
Az 1956-os fantombajnokság számokban
Legtöbb néző: 90 000 (Dózsa-Honvéd, Népstadion)
Legkevesebb néző: 2 000 (Dorog-Pécs)
Átlag nézőszám: 17645 (a 2013-14-es szezonban 2 913 volt)
Legnagyobb hazai győzelem: Vörös Lobogó–Salgótarján 6:0, Salgótarján–Pécs 6:0
Legnagyobb idegenbeli győzelem: Szeged–Vörös Lobogó 0:6, Csepel–Honvéd 1:7
Legtöbb gól: Dózsa–Szeged 5:4
Forrás: wikipedia, Hoppe László: Labdarúgó-bajnokságaink 1901-1969. Budapest, 1970.