Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Elhagyhatta a kórházat a hererákkal kezelt argentin válogatott futballista

2014.11.04. 16:34

Elhagyhatta a kórházat az argentin válogatott futballista Jonas Gutiérrez, akit hererákkal kezeltek már hónapok óta. A jó hírt a játékos klubja, a Newcastle United közölte honlapján. Az angol sajtó szerint gyógyultnak nyilvánították. 

A huszonkétszeres válogatott védő szeptemberben jelentette be, hogy a rákos, kemoterápiás kezelésen esett át, a bal heréjét el kellett távolítani.

Betegsége azután derült ki, hogy egy meccsen ütközött az arsenalos Bacary Sagnával még tavaly májusban. A fájdalom viszont nem akart múlni, ezután ment orvoshoz.  „Amikor megerősítették, hogy rákos vagyok, sírva mentem haza. Ez volt életem legnehezebb meccse. Hiába kötött szerződés a Newcastle-hez, hazautaztam, most nem a pénz számított, hanem az egészség."

Kezelésének költségeibe a Newcastle is beszállt, családja, barátjai mellett most a klubjának is hálás volt a futballista. Azt egyelőre nem lehet tudni, mikor térhet vissza a pályára. 

A kezelés miatt elvesztette híres hosszú haját is, október közepén már kopaszon futott le egy maratont Buenos Airesben, ezzel is pénzt szeretett volna gyűjteni a hererák megelőzésérére. Gutiérrez játszott korábban a Mallorcában és a Norwich-ban is, az argentin válogatottban huszonkétszer lépett pályára, ott volt a 2010-es világbajnokságon is.