Cristiano Ronaldo befogta Raúlt, Mandzukic mesterhármast lőtt a BL-ben

2014.11.26. 20:09

Továbbjutott az Arsenal, az Atletico, győzelemmel maradt életben a Juventus, bulgáriai iksszel a Liverpool az 5. kör második játéknapján.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Idén még két csapatnak, a Real Madridnak és Borussia Dortmundnak van esélye arra, hogy mindössze hatodik alkalommal hat győzelemmel zárja a csoportkört: ez korábban csak a Milannak (1992-93), a PSG-nek (1994-95Ö, a Szpartak Moszkvának (1995-96), a Barcelonának (2002-03) és a Realnak (2011-12) sikerült eddig.

    A spanyoloknak valamivel könnyebb dolguk lehet, mert ma a Basel, az utolsó körben pedig a Ludogorec vár rájuk, viszont mivel már továbbjutók, lehet, hogy pihenni fognak. A csoport másik meccsén a Liverpool látogat a Ludogorechez, ahol a Basel nem tudott nyerni, a Real pedig csak kínkeserversen tudott fordítani, vagyis nem lesz könnyű dolguk. Pedig a továbbjutáshoz nagyon kéne a győzelem nekik, hogy ne az utolsó fordulóra és a Basel elleni visszavágóra maradjon minden.

  • Ehhez nem kell mást tennie az A csoportban 9 ponttal álló spanyoloknak, mint nyerniük kell az Olympiakosz ellen. Mögöttük a görögök és a Juventus is egyaránt 6 ponttal áll, a tavalyi döntős pedig sorban velük játszik, így aki ellen pontokat veszt, azt hozzásegítheti a második hely megszerzéséhez.

  • Amennyiben ma nyer hazai pályán a Monaco ellen. Viszont a vendégeknek is mennie kell majd, mert a Zenit győzelme miatt a döntetlen sem feltétlen elég nekik ma este, főleg úgy nem, hogy négy meccs után 1-1 a gólarányuk.

  • A Benficát fogadták és Danny góljával a 79. percben szerezték meg a vezetést. A hajrában aztán a portugálok emberhátrányba is kerültek, amikor Luisao kapta meg a második sárgáját Satov buktatásáért, így nem sok esélyük volt már az egyenlítésre.

    A Zenit így kettőből kettőt nyert a Benfica ellen, mostani hét pontjából tehát hatot a már biztos kieső portugálok ellen szerezték. Az oroszok viszont még nem tekinthetők továbbjutónak, hiszen az ötpontos Monaco akár már ma este, vagy még az utolsó fordulóban is megelőzheti őket, amikor majd egymás ellen játszanak.

    Danny gólja - Zenit Saint Petersburg vs Benfica 1-0