Négy perc, egy mesterhármas
Elég sokáig úgy nézett ki, hogy otthon, a másodosztályú Sabadell ellen éghet a Sevilla a Spanyol Kupában, hiszen közel egy óra játék után 1-1 volt az állás, ráadás az első félidőben a Sevillának kellett egyenlítenie.
Aztán Liverpooltól kölcsönvett Iago Aspas úgy döntött, hogy elkezd játszani, úgyhogy az 58. és a 62. perc között lőtt egy mesterhármast, lényegében eldöntve a mérkőzést.
A 27 éves csatár a jelek szerint nagyon érzi a Sabadell kapuját, ugyanis az első meccsen, még október végén is mesterhármast lőtt nekik, igaz, akkor 47 perc és egy büntető kellett neki ehhez a 5-1-re megnyert mérkőzésen. Ezzel hét kapura lövésből 6 gólja van már a sorozatban két meccs után.
A Sevilla végül kettős győzelemmel, 11-2-es összesített eredménnyel jutott tovább.