Ő a rettegett huligánnő, akit minden stadionból kitiltották Angliában
Az 51 éves Julie Phillips egyedülálló büntetést kapott, Anglia északkeleti részében még egyetlen nőre sem kellett olyan súlyos ítéletet kiszabni futballmeccsen elkövetett rendbontás miatt, mint rá.
A Middlesborough-szurkoló Phillipps azért nem járhat a következő három évben mérkőzésekre Angliában és Walesben, mert még 2013 decemberében egy angol bajnokin lapokat tépkedett ki a Koránból. De a BBC szerint nem ez volt az első balhéja.
- a Middlesborough-stadionból korábban már örökre kitiltották, többek között azért, mert rasszista megjegyzéseket tett egy biztonsági emberre
- egy idegenbeli mérkőzésről hazafelé utazva részegen a rendőröket fenyegette, egy rivális szurkolói csoportnak is nekiment volna, hangosan szidta őket
A nő a korános esetet azzal magyarázta, hogy nem tudta, milyen könyvet tart a kezében, és csak konfettit akart csinálni, mert annyira örült. Amúgy sem tett rasszista megjegyzést korábban senkire - legalábbis ezt állította a bíróságon.
Sok eredménye a védekezésének nem volt, mert a bíróság szerint Phillipset egyáltalán nem érdekelte, hogy mit csinált, úgyhogy kiszabták rá a súlyos büntetést.
A negyvenegy éve Middlesborough-szurkoló nő eddig a middlesborough-i tanácsnál dolgozott, a történtek miatt menesztették.