Mátyás
-6 °C
1 °C
Curling
Percről Percre

A vérző fejű Škrtel mentette meg a 97. percben a Liverpoolt

2014.12.21. 19:33

A Premier League vasárnapi derbije, a Liverpool–Arsenal kis túlzással Martin Škrtel fejéről szólt. A Liverpool szlovák védője a 97. percben szerzett fejesgóljával állította be a 2-2-es végeredményt.

A Liverpool nagyon erősen kezdett, letámadta az Arsenalt, ami alig jutott labdához. Az első félórában a hazai csapat 80 százalékban birtokolta a labdát, kapuralövésük is több volt, de csak Markovics éles lövése tűnt veszélyesnek, Szczesny rajta volt.

A liverpooli fölényből végül a 45. percben lett gól, Coutinho húzott egyet a 16-oson, majd keresztbe lőtt. Az alsó kapufáról pedig a hálóba pattant a labda. A Balotelli nélkül felálló csapat azonban nem sokáig volt előnyben, a ráadás percekben egyenlített az Arsenal. Egy szabadrúgás után három arsenalos is fejelni tudott, végül Debuchy bólintotta kapuba. A fejesbe a védő Škrtel is belecsúsztatott picit, ezért sem tudta védeni Jones kapus.

A második félidőben Giroud véletlenül megrúgta a földön fekvő Škrtel fejét. A szlovák védő fejbőre felszakadt, ömlött belőle a vér. Néhány csapattársa már jelezte is a cserét, de hosszú ápolás után végül maradt a pályán.

Bár a Liverpool irányított, a 64. percben az Arsenal szerezte meg a vezetést, Cazorla és Giroud kényszerítőzött. Utóbbi a kapu közelében teljesen üresen kapta vissza, és Jones lábai közöt a kapuba lőtt.

Brendan Rogers támadókat cserélt, hátha sikerülnek az utolsó passzok is, de sokat nem ért az új emberekkel, Borini húsz percet sem játszott, két felesleges szabálytalanság miatt kiállították.

Škrtel ápolása miatt is, 9 percet hosszabbítot a játékvezető, és ez lett a Liverpool szerencséje. Gerrard távoli lövését még fogta Szczesny, de Škrtel fejesénél már tehetetlen volt. A védő nagyon jó ütemben érkezett Lallana szögletére.

A Liverpool 17 forduló után a tizedik, az Arsenal hatodik a bajnokságban.

Premier League, 17. forduló:
FC Liverpool-Arsenal 2-2 (1-1)
Newcastle United-Sunderland 0-1 (0-0)
    szombaton játszották:
Aston Villa-Manchester United 1-1 (1-0)
Hull City-Swansea City 0-1 (0-1)
Queens Park Rangers-West Bromwich Albion 3-2 (1-2)
Southampton-Everton 3-0 (1-0)
Tottenham Hotspur-Burnley 2-1 (2-1)
West Ham United-Leicester City 2-0 (1-0)
Manchester City-Crystal Palace 3-0 (0-0)
    hétfőn játsszzák:
Stoke City-Chelsea 21.00