Rafael
17 °C
32 °C

Kapusisten született a rugdalózós 0-0-n

2014.06.17. 23:06
A világbajnokság második 0-0-s eredménye született az A csoport második körében. Brazília és Mexikó lendületes, keménykedős futballt mutatott be. A brazilok lőttek pontosabban kapura, de kiderült, a vb sztárkapusa az ellenfélnél van, Ochoa hihetetlen védések sorozatát mutatta be.

Indulatosan, keménykedve indult az A csoport második fordulója Brazília és Mexikó között, nem telt el két perc sem, máris négy szabálytalanságon, lerántáson, felrúgáson voltak túl a csapatok. Később sem fogták vissza magukat, Dos Santos csúnyán eltalálta Neymar sípcsontját a hatodik percben. Aztán Dani Alves is beleszállt Guardadóba, majd Fred is kapott egy szép rúgást, de Cakir játékvezető még mindig nem érezte úgy, hogy lapot kéne adnia.

Tíz perc után a brazilok vették át az irányítást, letámadták a mexikóiakat, hogy esélyük se legyen felvinni a labdát. A 13. percben nehéz helyzetbe is kerültek, estek, keltek a védők a 16-oson belül, de elég jó ütemben ahhoz, hogy ne menjen kapura a lövés.

Mexikó először a 23. percben került a brazil kapu elé, Peralta forgolódott, de Thiago Silva tisztázni tudott. Két perccel később pedig Herrara célozta meg a kaput 20 méterről, Julio Césarnak kellett kiütnie a lövést. A másik oldalon Ochoa kapus mentett óriásit: a kapufához esve védte Neymar fejesét. A labda éppen nem ment be, már a gólvonal felett volt, ahogy azt később a gólkamera megmutatta.

A brazilok támadtak ezután is többet, Dani Alves megindulásaiból építkeztek legtöbbször, míg Mexikó csak abban bízhatott, hogy Peralta előtt lesz terület, de csak párszor tudott beindulni. A félidő végén még Vázquez okozott egy kis izgalmat, de a távoli lövésre Julio César is csak félszívvel vetődött, a labda elkerülte a kaput.

A meccs embere: Ochoa

A 44. percben aztán Ochoa bizonyította be újra, hogy a vb eddig egyik legjobb kapusa. (Hogy kiugróan szerepelhet, azt már az Index is előre jelezte.) Oscar mellel lekészített labdájár csípte el reflexből.

A meccs első sárgája is meglett, a 45. percben Ramires kapta, Aguilar felrúgásáért.

2. félidő

A második félidőben jól startoltak a brazilok, a Ramires helyett beálló Bernard kapott hosszú indítást, már a védők mögül adhatta középre, de Márquez még meg tudta előzni a középen érkező Neymart. Ezután viszont a mexikói helyzetek jöttek egymás után, elöl higgadtabbá vált az összjáték, és mindig volt tiszta helyzetbe kerülő játékos. A lövések azonban nem voltak elég pontosak, kapu fölé szálltak. Negyedórára azonban így is beszorították a brazilokat.

Aztán begyorsítottak Neymárék, a futóversenyt meg is nyerték, és öt percig védekezésre késztették Mexikót. Neymar a bal alsó sarkot próbálta kilőni izomból, de Ochoa hihetellen érzékkel rogyott le térdre, és stoppolta le. A 76. percben a mexikói védelem hibázott nagyot, Jo lépett be mögéjük, de borzasztó technikával elcsavarta a labdát a kapu mellett.

Statisztika:

  • Labdabirtoklás: 54-46
  • Kapuralövés: 14-13
  • Szöglet: 4-3
  • Les: 5-0
  • Szabálytalanság: 13-18
  • Sárgalap: 2-2
  • Passz: 475-401

Két perccel később viszont Hernandez került helyzetbe a brazil kapu előtt, de a védelem szervezettségére végig panaszkodó Thiago Silva ledöntötte. A kipattanó szabadrúgás után Neymar indult meg, de Ochoa megint résen volt, elcsípte előle a labdát. Ahogy a 85. percben is, Neymar szabadjára Thiago Silva robbant be középen, óriási erejű fejese középre ment, de ha Ochoa reflexből nem kap bele, simán bemegy.

A 88. percben Marcelo elkeseredetten egy szép műesést is bemutatott, de a bíró nem ette meg. Egy perccel később a másik oldalon Guardado már hagyományos módszerrel, távoli lövéssel próbált gólt szerezni, alig szállt kapu fölé. Már a ráadásban Jimenez bombázott a jobb oldalról, de César rajta volt. Az utolsó percekben sem volt gól, de ez a 0-0 a gyötrelmes Nigéria–Iránhoz képest kifejezetten szórakoztató volt, a belemenős, megalkuvásmentes futball Mexikónak elég volt a nem túl éles és szervezett brazilok ellen.

Az A csoportban most mindkét csapat négy ponttal áll, a magyar idő szerint csütörtökön 0 órakor játszó Kamerunnak és Horvátországnak egyelőre nincs pontja.