Alajos, Leila
20 °C
34 °C

Dempsey egyből azt nézte, egyben van-e az orra

2014.06.17. 11:28

Az Egyesült Államok-Ghána-mérkőzésen a világbajnokság eddigi leggyorsabb gólját szerző Clint Dempsey és a ghánai Boye a labdáért ment fel az első félidőben, az amerikai el akarta fejelni, a védő viszont lábbal akarta elérni. Ennek az lett a vége, hogy Dempsey-t brutálisan fejbe rúgta a védő, az amerikai rögtön elkezdte fogdosni az orrát, hogy egyben van-e, dőlt a vér. 

Jürgen Klinsmann a pálya szélén őrjöngött, korábban már Jozy Altidore-t is elvesztette egy húzódás miatt, és Beckerman is kapott egy könyököst, az amerikai szövetségi kapitány azt mutatta, játékosát leütötték.

A gólszerző szerencsére folytatni tudta, viszont nagyon dühös volt a svéd Eriksson bíróra, mert Boye lap nélkül megúszta az egészet.

„Nem kaptam rendesen levegőt, vért köhögtem fel, egy kicsit el is fáradtam" - mesélte a meccs után Dempsey. 

Volt még durvaság az első félidőben, ebből az amerikai Jonesnak lett elege, miután kapott egyet Muntaritól, nekiugrott a ghánainak, a bíró tett rendet. 

A vb-n egyébként eddig három piros lap volt, ebből kettő durva megmozdulás volt, az uruguayi Maxi Pereira agyonrúgta a Costa Rica-i Campbellt, a portugál Pepét pedig azért zavarták le a németek elleni meccsen, mert fejjel nekiment Müllernek.

A kedd hajnali mérkőzést az Egyesült Államok nyerte 2-1-re.