Konrád, Tivadar
4 °C
14 °C

Tim Krul belemászott mindenki agyába

2014.07.06. 10:41

Louis van Gaal, a hollandok szövetségi kapitánya alighanem minden idők egyik legzseniálisabb húzását lépte meg szombaton a Costa Rica elleni negyeddöntőben, amikor a hosszabbítás utolsó percében a tornán egészen addig védő Jasper Cillessent lecserélte Tim Krulra.

Krul ötből két tizenegyest fogott meg a büntetőpárbaj alatt, ő és Van Gaal is a mennybe ment a továbbjutással, ami valóban nevezhető történelminek. Egyrészt azért, mert a hollandok még sosem jutottak tovább vb-n hosszabbítás vagy tizenegyesek után, másrészt azért, mert világbajnokságon még soha senki nem cserélt kézilabdás módra kapust a büntetőhöz.

Ráadásul Tim Krul korábbi mérlege sem volt valami elképesztő. A 26 éves kapus 2005 óta véd a Newcastle-nél, a felnőtt csapatba 2006-ban került be, de igazán csak a 2010-11-es idény kezdete óta számítanak rá - előtte a Falkirk és a Carlisle United csapatainál volt kölcsönben. Ez idő alatt 20 tizenegyest rúgtak neki, de csak kettőt hárított, vélhetően tehát nem ez döntött a javára Van Gaalnál - bár azt is jegyezzük meg, hogy Cillessen soha nem hárított büntetőt karrierje során. A cserepadon hagyott Michel Vorm viszont 11-ből 3-at fogott korábban.

Vagyis Van Gaal alighanem az edzésen látottakból indult ki, no meg abból, hogy Krul 5 centivel magasabb és a karjai is hosszabbak Cillessenénél, valamivel nagyobb esélye volt tehát, hogy odaérjen a sarokba. És hát vélhetően azt is tudta, hogy Krul pontosan azt teszi majd a büntetők előtt, amit tennie kell – megpróbál belemászni az ellenfelei agyába.

Alan Shearer is ezen a véleményen volt a BBC stúdiójában: „Ezért fizetik az edzőket, hogy tudják, amit mi nem. Nagy döntéseket kell hozniuk, ez pedig hatalmas volt. Vagy bejön, vagy nagyon felsül vele” - mondta még közvetlenül a csere után.

„Krullal kielemeztük Costa Rica görögök elleni büntetőit, ezért volt, hogy mindig jó irányba vetődött. Már a 90 perc lefújása előtt eldöntöttem, hogy ha 11-esek lesznek, becserélem őt. Nemcsak a saját büntetőinkre készültünk, hanem az ellenfélére is" - mondta Van Gaal a mérkőzés után, egyúttal azt is elárulta, hogy Cillessennek nem szóltak előre a cseréről. Az Ajax kapusa dühös is volt emiatt, szinte rátámadt Frans Hoek kapusedzőre, akitől persze nem győzött elnézést kérni a továbbjutás után, mint ahogy ő volt az első, aki Krul nyakába ugrott.

Krul második védése

A frissen becserélt kapus pedig tette a dolgát. Minden, a rúgáshoz készülődő Costa Rica-inak – nem túl sportszerűen, de teljesen érthető módon – folyamatosan dumált, hogy megzavarja őket.

„Mindegyiknek megmondtam, hogy tudom, hová fogja lőni. Ez bosszantotta őket, de működött. Egyszer Frank Lampard ellen is bejött, most is megpróbáltam."

Az lényegtelen, hogy értették-e vagy sem, amit mondott, már pusztán az, hogy valaki bejön, véd egy percet, utána pedig ilyen nagyképűen várja a tizenegyest, elég lehet ahhoz, hogy megremegjen a rúgó lába. Ezt vegyítsük azzal, hogy a soha nem látott csere miatt akár azt is hihették róla, hogy taszítja a tizenegyeseket, mi másért hozta volna fel Van Gaal pont Krult.

És ez be is jött, mert a csapatkapitány Bryan Ruiz és Michael Umana is rontott, Hollandia pedig szerdán a vb-döntőért játszhat Argentínával.