Jusztina
1 °C
16 °C

David Moyesék legyőzték a Barcelonát

2015.01.04. 23:02

Villámgyorsan, lényegében alig két perc alatt vezetéshez jutott a Real Sociedad otthon a Barcelona ellen, amikor Jordi Alba öngólt fejelt a katalánoknál.

Ez a mozzanat alapvetően befolyásolta a mérkőzést, hiszen David Moyes csapata innentől kezdve, vagyis 88 percen át a kontrára rendezkedett be, azt viszont tökéletesen csinálta, hiszen a vendégek nem tudtak kiegyenlíteni.

Talán az ütött vissza, hogy a hosszú karácsonyi szünet után Luis Enrique Neymart és Messit is a padon hagyta a kezdésnél, csereként beállva pedig egyikük sem tudta igazán felrázni a csapatot, pedig lehetőségből nem volt hiány.

Az első félidőben Xavi, a második Messi is rúghatott jó helyről szabadrúgást, de mindkettő kicsit fölé szállt. A szünet után Neymar érkezésével valamivel jobb lett a Barcelona – ami két gyanús tizenegyest sem kapott meg –, de Luis Suárez is veszélyesen játszott, többször is csak Jeronimo Rulli bravúrja mentette meg a Sociedadot, de végül maradt az 1-0-s állás a hazaiak javára.

Ezzel a Real Sociedad otthon megverte a Real Madridot, az Atlético Madridot és a Barcelonát is, ennek ellenére csak a 13. helyen állnak a bajnokságban. Az élen továbbra is a BL-győztes Real, ami egy mérkőzéssel kevesebbet játszott az élvonalbeli csapatoknál. A Barcelona és az Atlético egyaránt egy ponttal követi őket, vagyis hihetetlenül szoros az állás, még ha az elhalasztott eredményt számoljuk, úgy is.

A vasárnapi eredmények

Espanyol-Eibar 1-2 (0-2)

Valencia-Real Madrid 2-1 (0-1)

Getafe-Rayo Vallecano 1-2 (1-1)

Real Sociedad-FC Barcelona 1-0 (1-0)