Iván
8 °C
22 °C

Megint bajban a Rangers FC, NBA-tulaj mentené meg

2015.01.09. 12:38

2012. június 13-a szomorú nap a több, mint 140 éves Rangers Football Club életében. Ezen a napon döntöttek úgy a hitelezők, hogy nemet mondanak a klub megmentésére irányuló törekvéseknek, így megkezdődhetett a felszámolás, a csapatot pedig a negyedosztályba száműzték. A csapat aztán nagyon simán nyerte a League Two-t, majd a League One-t, és idén ismét az élvonal küszöbére került.  De ezt a küszöböt úgy tűnik, most nem lesz egyszerű átlépni.

Elsősorban nem az a probléma, hogy az 54-szeres skót bajnok 19 forduló után már 13 pontos hátrányban van a másodosztályt vezető - tavaly az élvonalból kieső - Heart's mögött, hiszen osztályozón még feljuthatna. A probléma megint a pénzzel van. Az újra a válság sújtotta klubnak 6,5 millió fontos sürgősségi hitelre lenne szüksége.

743970a5d0fc3dcb6b2b5ea6b5e137df XL
Fotó: rangers.co.uk

Ilyenkor jönne jól egy gazdag befektető, és a Rangers ebben sem áll olyan rosszul. Robert Sarver, az NBA-ben szereplő Phoenix Suns tulajdonosa 18 millió fontot felajánlott, de ezt a klubot irányító tanács kedden elutasította. Az amerikai üzletember új ajánlattal állt elő, 20 millióra emelte a felvásárlási ajánlatát, plusz kifizeti a szóban forgó 6,5 milliót is.

Jelenleg a Rangerst a klub három tehetős drukkere, Douglas Park, George Letham és George Taylor vezeti, a három befektető éppen a múlt héten vásárolt jelentős részesedést a klubban, talán éppen azért, hogy Sarvert kiüssék.

Az 53 éves amerikai viszont elmondta, az övé egy átdolgozott javaslat, amely rövid távon segít felszínen maradni, és egy hosszabb távú pénzügyi alapot teremt meg: "Tudom, persze, a klubnak vannak olyan rajongói, akik keményen dolgoztak a klubért korábban is, és nem bíznak az idegenekben. Megértem, hogy sokan túl óvatosak az elmúlt évek történései miatt. De én elkötelezett vagyok a Rangers iránt és komoly partnerséget ajánlok a mostani vezetőknek és a szurkolóknak is, akiktől sok támogatás kaptam."

6c527473d6e2c85af4477b67c6bfae8a XL
Fotó: rangers.co.uk

Sarver most a vezetőség válaszára vár, közben az idő meg egyre fogy. Egyre többen igazolnak más csapatokhoz, így pedig a feljutás is komoly gondot okozhat. Másfelől a tartozások fizetési határideje is lejár. Ilyen például egy félmillió fontos számla, amellyel a klub az elnöknek, Sandy Easdale-nek tartoznak. Ezt a középpályásuk eladásából fedezik, Lewis Macleodért a napokban érkezik meg a 850 ezres csekk az angol Brentford csapatától.

A drukkerek pedig nagyon várják a visszatérést, és egy percig sem hagyták magukra a szeretett klubot. A negyedosztályban is kitartottak, és ha nem is teltház előtt, de a legutóbbi hazai meccsükön is rengetegen voltak. Január 3-án, a Dumbarton 3-1-s legyőzését 30 031-en látták az Ibrox Parkban. Ahogy egyre többen beszélnek róla, a Celtic ellen megint ki lehetne tenni a megtelt táblát. De ehhez előbb fel kellene jutni, ahhoz meg csapat kellene, de legelőször is pénz.