Meghalt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat utolsó tagja
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Futball cikkek
-
Olyan történt Pakson, mint február eleje óta egyszer sem – kupadöntőt ért - Óriási üzlet készül, jövő nyáron új korszak veszi kezdetét Liverpoolban
- Szoboszlai után újabb magyar név a Liverpool kiszemeltjei között
- „Nincs bizonyíték, nincs bizonyíték” – megdöbbentő hangfelvétel a Real–Barca botrányáról
- A Manchester Unitednél megégett edző veheti át a Bayern München kispadját
Buzánszky Jenő fia, ifj. Buzánszky Jenő közölte a halálhírt a Fourfourtwo.hu szerkesztőségével, amely beszámolt arról is, hogy az Aranycsapat jobbhátvédje, a „klasszikus tizenegy tagjai közül utolsóként búcsúzott az élők sorából.”
Buzánszky december 12-én került kórházba, meg kellett műteni, de napok múlva is kritikus állapotban ápolták az esztergomi kórház intenzív osztályán.
Az Aranycsapat legendás jobboldali hátvédje 1938-ban, tizenhárom évesen, a Dombóvári Vasutasban kezdte pályafutását, ahonnan 1946-ban egy évre a Pécsi VSK-hoz, majd végül a Dorogi Bányászhoz került, ahol összesen 330 mérkőzésen lépett pályára, ebből 274-en az első osztályban. Grosics Gyulával együtt került be a Dorogból a válogatottba, igaz, a Fekete Párduc később a kor legjobb magyar csapatához, a Honvédhoz igazolt, míg Buzánszky maradt.
Erről később úgy nyilatkozott, nem bánta, hogy nem ment ő is a Bp. Honvédba vagy az MTK-ba, vidéki gyerekként nem vágyott a fővárosba, főleg, hogy Dorogról is válogatott tudott lenni. A legjobb eredménye a klubbal az ötödik hely volt, amit 1950 őszén és 1955-ben értek el.
A Kazalnak becézett hátvéd a Buzánszky-Lóránt-Lantos összetételű védőhármas leggyorsabb tagja volt. Nemcsak szerelésben és a védőmunkában tűnt ki, hanem az ellentámadások indításában is. Bátran vállalt előretöréseket, amelyeket rendszerint jó beadásokkal fejezett be.
A dorogi kötödés később is megmaradt, előbb a város díszpolgára lett, majd a helyi stadiont is róla nevezték el.
85. születésnapján még úgy nyilatkozott, bántja, amiért Grosics Gyulával nem lettek a Nemzet Sportolói, ám nem egész egy évvel később, pár héttel a 86. születésnapja előtt mindketten átvehették a címet, míg 2014 novemberében Nagy Tímeával bekerült a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjai közé.
Az 1925. május 3-án született Buzánszky 1950-től hat éven át szerepelt a válogatottban, összesen 49 mérkőzésen játszott, és tagja volt az 1952-ben, Helsinkiben olimpiát nyert csapatnak, ahogy a 1954-es svájci vb-n döntős, második keretnek is. 1953-ban az évszázad mérkőzésén is játszott az angolok ellen.
Miután felhagyott az aktív futballal, maradt azért mellette. Szakedzői diplomát szerzett, 1961-től a Dorogi Bányász (1961-65, 1967-69), az Esztergomi Vasas (1965-67, 1969-70), majd a Fősped Szállítók (1972) edzője volt. Az edzősködés után előbb elnökhelyettese, majd elnöke volt a Komáromi, illetve Komárom-Esztergom megyei Labdarúgó-szövetségnek, 1993-tól pedig az MLSZ elnökségi tagja lett, ahol az utánpótlást felügyelte.
2011-ben a szemével került kórházba, míg 2013-ban kisebb autóbalesetet szenvedett, ezt leszámítva 2014 végéig nem volt komolyabb problámája az egészségével Buzánszkynak, akiről 2008-ban Vasutasból aranybányász címmel könyv is megjelent.
Kitüntetései
Munka érdemrend (1953)
A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954)
Olimpiai érdemérem (1986)
Dombóvár díszpolgára (1991)
Dorog díszpolgára (1993)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1993)
A Dorogi FC Örökös Tagja (1999)
Csik Ferenc-díj (2001)
Szent István-díj (2007)
Prima Primissima díj (2010)
A Nemzet Sportolója (2011)
Emberi Méltóságért-díj (2014)
A legendás londoni 6-3-as mérkőzés:
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!