Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Tíz bravúros kifutás hány góllal ér fel?

2015.01.12. 15:40 Módosítva: 2015-01-12 16:26:19
Cristiano Ronaldo harmadszor, Lionel Messi pedig ötödször kaphatná meg az Aranylabdát hétfő este. Utóbbi ezzel történelmet írna, de majdnem így tenne a világbajnok kapus, Manuel Neuer is, hiszen Lev Jasin 1963-as Aranylabdája volt az eddigi egyetlen alkalom, amikor kapus nyert. De mi dönthet közöttük? Találtunk egy lehetséges összehasonlítási szempontot, ami alapján megnéztük, ki milyen esélyekkel indul.

A FIFA Aranylabdát 2010 óta adják át, akkor egyesült ugyanis a France Football által megítélt Aranylabda és az Év Játékosa FIFA-elismerés. Az előbbit a legjobban teljesítő, az utóbbit pedig az év legjobb játékosa kapta, ám az egyesítés óta ez a kettő kicsit összemosódott, holott nem ugyanazt jelenti.

A FIFA honlapja szerint az Aranylabdát az előző év legtehetségesebb játékosa kapja, ugyanakkor a végső jelölteket bemutató közleményükben már úgy fogalmaztak, hogy 2014 legjobbjának ítélik oda a díjat. A Wikipedián viszont – bármennyit is érjen – az szerepel, hogy az előző évben a legjobb teljesítményt nyújtó játékosé az Aranylabda.

Ezt ráadásul a pályán és az azon kívül mutatott viselkedéssel is ötvözik, bár a hétköznapi viták során utóbbira nem sok figyelmet fordítunk. Lionel Messi elképesztően sokat jótékonykodik ugyan, de nem feledhetjük, hogy a jelenleg is húzódó adócsalási ügyével semmiképp sem mutat példát.

Cristiano Ronaldo messze nem jótékonykodik annyit, mint az argentin, viszont 32,6 millió ember követi a Twitteren, vagyis rengeteg emberhez el tudja juttatni az üzenetét (Messi nincs a Twitteren, Neuernek pedig 2,4 millió követője van), míg Neuer 2014 előtt a hazáján kívül nem is számított igazán nagy névnek.

De nézzük meg azt, ami a pályán történt 2014 januárja és decembere között, vagyis a gólokat, gólpasszokat, a győzelmeket, a megnyert trófeákat és az egyéni elismeréseket.

Lionel Messi

Messi tavalyi szezonja kapcsán rengeteget hallani, hogy kicsit visszaesett. Nos, 2014-ben 66 meccsen 58 gólt lőtt és 21 gólpasszt adott. Ezüstérmes lett a vb-n, őt választották a torna legjobbjának (még ha sokan vitatják is, hogy erre rászolgált-e), szinte egyedül rugdosta be a döntőbe az argentin válogatottat, majd az ősszel megdöntötte a Raúl gólcsúcsát a BL-ben és Telmo Zarráét a spanyol bajnokságban. Mindezt 27 évesen.

Nehéz erre azt mondani, hogy gyenge év volt.

Viszont csapatával, a Barcelonával 2008 óta először nem nyert semmit, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni, főleg, hogy a másik két esélyes tavaly agyonnyerte magát, ami a remek forma ellenére komoly hátrányt jelenthet az argentinnak.

Cristiano Ronaldo

Főleg úgy, hogy a portugál tulajdonképpen egyetlen dolgot leszámítva mindenben verte Messit. Több gólt lőtt 2014-ben, nyert összesen négy címet, rekordok sorát döntötte meg. Megnyerte a Reallal a régóta áhított 10. BL-címet, a Spanyol Kupát, az Európai Szuperkupát, majd a klubvilágbajnokságot is.

Ő lett minden idők legeredményesebb portugál játékosa, az év játékosa, övé lett (megosztva) a 2013–14-es szezon Európai Aranycipője, hogy csak a legfontosabbakat soroljuk. Már 2013-ban is ő lett az aranylabdás, 2014-ben pedig még annál is jobban játszott, mint egy évvel előtte, bármennyire elképzelhetetlennek is tűnik ez.

A világbajnokságon viszont ő és Portugália is csalódást okozott, amire még az sem mentség, hogy Cristiano Ronaldót komoly sérülés hátráltatta.

Manuel Neuer

A német válogatott kapusa a 2013-as triplázás után 2014-ben címvédő volt a Bayernnel a Bundesligában és a Német Kupában is, amit a nyáron egy világbajnoki címmel toldott meg.

Ez a sor már önmagában is lenyűgöző, csakhogy Neuer a 2014-es játékával lényegében újrafogalmazta a kapusok szerepét. A söprögető kapus kifejezés ugyanis már kevés arra, amit csinál, egyszerre kapus, söprögető, védő és libero, még akkor is, ha mezőnyjátékosként a saját bevallása szerint is csak a negyedosztályban állná meg a helyét.

Számtalan csodás megoldása volt, ami mellett szinte nem is lehet komoly hibát említeni, és azt is csak zárójelben hozhatjuk fel, hogy mi lett volna, ha kiállítják a Gonzalo Higuaín elleni brutális ütközése miatt.

Azt az érvelést, amit az UEFA-elnök Michel Platini említett, miszerint csak világbajnok kaphatja az Aranylabdát, nehéz védeni. Az Aranylabda ugyanis a legjobb játékoshoz kerül, míg a világbajnoki címet csak a teljes csapat együttes erőfeszítésével lehet megnyerni. Emiatt összevonhatatlan a kettő: Neuer világbajnok lett, ami nagyon fontos cím, de csak ez nem emeli a többiek fölé.

Ennyit ér a vb

Az Aranylabdát 1956 óta adják át a legjobbnak, de 1995-ig csak európai játékos kaphatta meg, így például Pelé vagy Diego Maradona sosem kaphatta meg pályafutása során. 1995 óta öt világbajnokságot rendeztek. 

A brazíliai vb óta nem adtak Aranylabdát, tehát csak az előző négyet vizsgálva elmondhatjuk, hogy háromszor valóban a világbajnok csapatból került ki a győztes – 1998-ban a francia Zinedine Zidane, 2002-ben a brazil Ronaldo, 2006-ban pedig az olasz Fabio Cannavaro. 2010-ben viszont Messi barcás csapattársa, a spanyol világbajnok Andrés Iniesta elől vitte el a címet, ami jól mutatja, hogy a vb mégsem minden, hiszen klubszinten ugyanannyit nyertek, a vb-n pedig Argentína sokkal rosszabbul végzett, mint Spanyolország.

A szerepe viszont olyasmi lehet a kapusok között, mint Lev Jasiné, az eddigi egyetlen Aranylabda-győztes kapusé volt. Az 1963-ban győztes szovjet játékos kezdte el maga előtt rendezgetni az embereket, és ahelyett, hogy a szokott módon a kezében a labdával kivárt volna, azonnal kontrákat indított villámgyors kidobásaival.

A kapusok az 1990-es szabálymódosítások óta már nem variálhatnak annyit, hogy mikor veszik fel a labdát, így például nem húzhatnak időt sem, a szerepük ezzel szinte csak a védésre szorítkozott – Neuer teljesen egyéni játékstílusával ezen változtatott.

Ezt viszont borzasztó nehéz összehasonlítani Messi gólrekordjaival vagy Cristiano Ronaldo címeivel.

Gólt lőni értékesebb, mint gólt nem kapni? Nem! A kapott gólok nélkül befejezett meccsek átlagosan 2,5 pontot hoznak egy csapatnak, a lőtt góllal befejezettek csak egyet

olvasható Chris Anderson és David Sally könyvében, a Számháború. Avagy miért van minden másképp a fociban, mint ahogy gondoltad?-ban. Erre a megállapításra a Premier League 10 szezonjának elemzése alapján jutottak.

Ezen a megállapításon elindulva, egy egyszerű képlettel kiszámolhatjuk, hogy hány pontot ért Lionel Messi, Cristiano Ronaldo és Manuel Neuer 2014-es szezonja.

Az argentin 66 meccsen 58 gólt lőtt, ami 58 pontra jön ki. Cristiano Ronaldo 60 meccsen szerzett 66 gólja nyolccal többet. Manuel Neuer viszont az 58 mérkőzésen, amikor pályára lépett, 32 alkalommal nem kapott gólt. Ez a brit–amerikai szerzőpáros száma alapján 2,5-tel felszorozva 80-at ad ki.

Vagyis ha a német kapná az Aranylabdát, az nem hogy nem lenne meglepő, hanem a statisztika alapján teljesen természetes lenne.

Hogy az Aranylabdáról szavazó szövetségi kapitányok, a nemzeti válogatott csapatkapitányok és a kijelölt újságírók is így gondolják-e, az hétfőn este fél hét után kiderül. 

Miben több Neuer, mint az eddigi kapussztárok?

Az egész Neuer-jelölés lényege, hogy a német kapus nem a védései miatt került a top3-ba, hanem mert kijött a kapuból védekezni. A világbajnokságig nem igazán mutatta meg ezt az oldalát, de az Algéria elleni nyolcaddöntőn elkezdett kifutkosni, és gyorsan rájött, ezzel nem csak kapusként, de mezőnyjátékosként is számításba veszik. Védett már zseniálisan Buffon 2006-ban, amikor szintén világbajnok lett az olaszokkal, vagy ott van például 2008-ból Van der Sar, aki a BL-t döntötte el tizenegyesvédéseivel, és szenzációs volt egész évben a MU-ban. Mindkettőjüket mellőzték az Aranylabdánál. Egyedül Oliver Kahn tudott közel kerülni, 2002-ben, abban az évben vb-döntőt játszott Németországgal, valójában ő védte a döntőbe a maximum közepes német csapatot: ő sem kapta meg a díjat, nagyon sokkal lemaradva lett második a brazil Ronaldo mögött.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!