Gerzson
-3 °C
3 °C
Keszler Andrea
ma 11:39
Keszler Andrea
Rövidpályás gyorskorcsolya

Nem ismeri őket? Ők voltak az új Pelék, Messik, Ronaldók

2015.01.22. 17:05
Hetente bukkannak fel új Messik, C Ronaldók, Zidane-ok, tehetséges tizenévesek, akik olyan gyorsan elkallódnak, mint a magyar bajnokságba hozott délszláv zsenik. Ki emlékszik már Freddy Adura vagy Cherno Sambára, pedig tíz éve még tőlük várták a megváltást a futballban. A Real Madrid egy 16 éves szupertehetséget vesz a sztárok mellé. Ő is így járhat?

A „következő Messi” keresésre nagyjából százezer angol találatot dob ki a Google, az „új Cristiano Ronaldóra” huszonötezret. Zidane-hoz már jóval kevesebben hasonlítják az éppen aktuális csodagyerekeket a futballban; a norvég Martin Ödegaardot is csak messizik, pedig néhány hónapja még a barcás horvát tini, Alen Halilović volt az. Mármint az új Messi. Mi is bőszen minimessiztünk az elmúlt években, és az új Cristiano Ronaldókat is megtaláltuk. 

Mindezek a kérdések azért is aktuálisak, mert most minden a 16 éves Ödergaardról szól, vele vannak tele a legnagyobb lapok címlapjai, miután csütörtökön aláírt a Real Madridhoz.

A tehetség tizenöt évesen már norvég válogatott volt, korábban a norvég bajnokságban is ő volt a legfiatalabb játékos, májusban gólszerzőként is rekorder lett, és már arról is lehetett hallani, hogy egyből a felnőttekkel, Cristiano Ronaldóékkal készül majd. 

Lélegzetelállító karrier és hatalmas teher is egy tizenévesnek, ugyanakkor nem példa nélküli. Csak a kétezres évek eleje óta rengeteg hozzá hasonló történetet láthattunk a futballban, ami aztán óriási pofára eséssel ért véget. Volt, akinek az ügynökök vagy a kapzsi klubja tette tönkre a karrierjét, mások maguknak rontották el.

Megnéztük, kik voltak azok a tehetségek, akiktől tíz éve azt vártuk, hogy megváltják majd a világot, de valahol nagyon elcsúszott a dolog. Mi volt az oka? 

Akiből már sosem lesz az új Pelé

A legjobb példa az amerikai Freddy Adué, őt már tizennégy évesen a világ egyik legtehetségesebb játékosaként harangozták be. Amerika Peléjeként meg hasonló hülye neveken emlegették.

A ghánai születésű Adu családja úgy került az Egyesült Államokba, hogy megnyerték a zöldkártya-lottót. A fiút hamar felfedezték, minden sínen volt. Már tizennégy évesen az MLS legjobban fizetett játékosát csinálták belőle a DC Unitedban, egymillió dolláros szerződést kötött vele a Nike, az MLS legfiatalabb gólszerzője lett, és később az amerikai válogatottban sem volt nála fiatalabb debütáló. Próbázott a Manchester Unitednél, ám nem kapott munkavállalási engedélyt, és miután egyre többet mellőzték, elhagyta Washingtont. Innentől egymást érték a fordulatok. Előbb a Real Salt Lake-hez került, majd a portugál Benficához, ezután mindenki azt várta, hogy a nagy európai ugrással végre beindul a karrierje, és az amerikai válogatottal óriási dolgokat, világbajnoki címeket ér majd el.

Otthon tényleg azt várták tőle, hogy ő lesz a futball Kobe Bryantje. Óriási volt rajta a nyomás, de a Benficában kevés volt, csak nyolc meccs jutott neki, ezután jött négyévnyi gyötrődés különböző kölcsönügyletekkel. Volt a Monacóban, a portugál Belenensesben, a török Rizesporban és a görög Ariszban is, sosem játszott tizenhárom meccsnél többet egy idényben. 

Az egyetlen reménye otthon, a Philadelphia Union maradt, ahol egykori edzőjével, Piotr Nowakkal dolgozhatott újra együtt. 2011-et írtunk, elkezdte rúgni a gólokat, stabil kezdő lett, a válogatottba is újra behívták, de miután Nowakot menesztették, a klub más irányba ment, így a játékos is távozott. Jött még egy brazil kitérő a Bahiánál, majd az angol Blackpoolnál próbálkozott, de ott se kellett, úgyhogy végül a szerb Jagodinánál kötött ki.

Aztán egy kupameccs után tavaly decemberben onnan is elküldték, és noha Adu még mindig csak 25 éves, de az már látszik, hogy már soha nem fog topcsapatban játszani, bár egy NB I.-es szerződés azért még beeshet, a jelek szerint úgyis szereti az amerikai szemmel egzotikus bajnokságokat. 

Adu látványos összeomlását a mai napig sokan nem értik. Pedig tíz éve már az amerikai sajtó is azt pedzegette, mi értelme van egy 14 éves srácból az ország legjobban fizetett futballistáját csinálni, mikor mentálisan láthatóan nem állt erre készen, az újságoknak is hülyeségeket nyilatkozott. Mások szerint egyszerűen nem kellett volna aláírnia az MLS-ben, hanem mehetett volna mondjuk Inter Milanhoz, mert az olaszok nagyon vitték volna, de a család marasztalta.

Tavaly ő maga nyilatkozta, hogy 14-15 évesen az ember túl fiatal, hogy megértsen bizonyos dolgokat, kicsit elengedte magát, nem edzett elég keményen, és ezzel mindent elrontott. Van azért egy másik része is a történetnek:

14 éves voltam, anyám 2-3 helyen dolgozott egyszerre, csórók voltunk. Mint mondhattam volna annyi idősen egymillió dollárra? Hogy nem kérem? Persze hogy azonnal igent mondtam.

Az angol futball nagy reménye, aki csak PC játékokban lett sztár 

Hasonló történet Cherno Sambáé. Tíz éve a Liverpool készen állt másfél millió fontot kifizetni a tizenöt éves játékosért, még Michael Owennel is felhívatták telefonon, hogy meggyőzzék, jó helyen lesz. Samba akkor a Millwall támadója volt, túl volt néhány sikeres ifiszezonon, ahol a góllövéssel nem volt gond, és a Liverpool mellett a Manchester United is elkezdett érdeklődni iránta. 2000-ben járunk, és az angol lapok már arról fantáziálnak, hogy a 2006-os világbajnokságon berobban a válogatottal. 

Sambát és családját ügynökök üldözték, becsengettek az otthonukba, az iskolánál várták, névjegykártyákat, ajándékokat nyomtak a kezébe, megpróbálták megvesztegetni. Volt, aki huszonötezer fontot ajánlott az apjának csak azért, hogy képviselhesse a fiú ügyeit.

Később aztán a fiatal játékos elismerte, hogy ettől teljesen elszállt, azt hitte övé a világ. 

A Millwall közben megpróbált a lehető legjobban kijönni az üzletből, konkrét összeggel viszont nem bírtak előállni. Végül a Liverpoolnak elege lett az egészből, és úgy döntöttek, nem veszik meg a gambiai születésű tehetséget.

Samba teljesen megrogyott a történtek miatt. „Tök mindegy, hogy hány éves az ember. Lehet tíz, tizenöt vagy harmincnyolc, ha összedől egy ilyen üzlet, az ugyanúgy földhöz vágja. Úgy éreztem, kidobhatom a kukába a karrierem, kezdtem megkérdőjelezni önmagam, elment a kedvem az egésztől. Egy ideig azon is gondolkodtam, hogy abbahagyom a sportolást” – nyilatkozta évekkel később.

Samba maradt a Millwallnál, tizenöt évesen az U17-es csapatban játszott, ahogy két évvel később még mindig. Semmit nem lépett előre, a fejlődésben megállt, az edzőinek is egyértelmű volt, hogy valami nagyon nincs rendben, úgy érezték, hogy a játékos az első két évét elpazarolta.

Miután a Millwallnál lejárt a szerződése, a West Bromwichnál és a Leedsnél is próbálkozott, de egyik klub sem akarta, így aztán a spanyol kettőben, a Cadiznál kötött ki. Tizenkilenc volt, egyre reménytelenebb helyzetben. Két évet még lehúzott a Plymouthnál, majd a finn bajnokság, a görög másodosztály jött, végül a norvég második vonalban, az FK Tönsbergnél ért véget a gyötrődés, 27 évesen az volt az utolsó klubja.

Valami hírnevet azért így is szerzett, de ezt is csak a focimenedzser-játékoknak köszönheti. „Felhívtam egy telefonos szervizt, mire a srác a vonal végén ujjongani kezdett, amikor megtudta a nevem, azt ismételgette, hogy mekkora sztár voltam a játékban, és velem nyert bajnokságokat. Akkor nagyon jól jártam, leárazott szolgáltatást kaptam.”

Arsenal-szupertehetség, négymeccses Honvéd-kölcsönjátékos

Az olasz Arturo Lupoli 2005-ben tűnt fel az Arsenal utánpótlásában, a Parmától hozták, mindenki odáig volt, hogy mekkora tehetség. Az olasz U17-es bajnokságban 45 meccsen 22-szer talált be. Arsene Wenger sem sokat tökölt, miután az Arsenal második csapatában Nicklas Bendtnerrel termelték a gólokat, a Manchester City elleni Ligakupa-meccsen megadta neki a lehetőséget. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, Wenger fokozatosan akarta beépíteni kupameccsekkel, úgyhogy az Everton és a Manchester United ellen is pályára küldte a sorozatban, és a következő idényben a ligakupás meccsek mellett már a bajnokságban is bemutatkozott az olasz a Blackburn ellen.

Itt véget is ért az arsenalos kaland, előbb kölcsönadták a Derby Countynak, hogy alsóbb ligákban szokja a folyamatos terhelést, de csak hét gólt tudott lőni, amiért előjöttek a kétségek, hogy mire lenne képes a Premier League-ben. 

Az Arsenalnál lejárt a szerződése, és az volt a nagy terve, hogy hazatér a Napolihoz, ahol éppen a feljutásért harcolt a csapat. A menedzsment mindent megtett, hogy leigazolják, és bár ő is nagyon akarta, végül mégis a Fiorentinát választotta.

Ez volt élete legrosszabb döntése, egyetlen mérkőzést sem játszott a firenzei klubban. Csak évekkel később mesélte el, hogy túl nagy volt rajta a nyomás, hogy a Fiorentinát válassza a Napoli helyett, azóta ezerszer megbánta a döntést. Nem árulta el, hogy pontosan ki gyakorolt rá nyomást, de elég valószínűnek tűnik, hogy a menedzsere járt jól az üzlettel. 

A Fiorentina kölcsönadta a Trevisónak, a Norwichnak és a Sheffield Unitednek is, a góllövés ezekben a klubokban se ment, ezután jött a Serie B-s korszak: az Ascoli, a Grosseto és a Varese, utóbbiból került kölcsönbe a Budapest Honvédhoz az ősszel. Az olasz vonallal együtt érkezett ő is, az egykori arsenalos tehetség. Tavaly tavasszal négy mérkőzésen lépett pályára a magyar bajnokságban, mind a négyen kikaptak, gólt nem rúgott. Az idény végén vissza is ment a Vareséhez. 

Elfuserált pályafutásának okait már 2008-ban összefoglalta egy Daily Mailnek adott interjúban: „Egyszerűen nem álltam készen arra, hogy az Arsenal első csapatában futballozzak, hiába játszottam együtt a második csapatban Bendtnerrel, Flaminivel és Clichyvel. Nekik sok szerencsét kívánok, a barátaim. De az embernek nagyon nehéz dolga van, ha négy szezon alatt négy különböző csapatban játszik, mert valahol muszáj lenne bizonyítania, de nem tud megragadni". 

Ő lehetett volna Torres, de Torres ellopott tőle mindent 

A francia Anthony Le Tallec tizenhét évesen érkezett a Liverpool-utánpótláshoz unokatestvérével, Florent Sinama Pongolle-lal együtt. Generációs tehetségeknek tartották őket, Gérard Houllier ragaszkodott hozzá, hogy elhozzák őket a Le Havre-től. 

A francia U17-es világbajnok támadóról azt azért nem lehet mondani, hogy annyira pofára esett volna, mint mondjuk Adu és Samba, hiszen lehetőséget kapott a Pool nagycsapatában, és még a Bajnokok Ligájában is játszott.

Megragadni viszont már nem sikerült neki, rendre kölcsön adták, hol a Le Havre-nek, hol angol csapatoknak. 

Akkoriban arról panaszkodott a sajtónak, hogy a Liverpoolnál lehetetlen a kezdőbe kerülni, érettebb fejjel már belátta, hogy rosszul állt hozzá az egészhez. Még csak húszéves volt, amikor Rafa Benitez lett a klub vezetőedzője, aki spanyol játékosokat hozott magával, ezért a francia úgy gondolta, nem lenne esélye, ezért azt kérte, legalább kölcsönbe hadd mehessen el máshova.  

„Nem fogtam fel, mekkora klubnál vagyok. Fáj belegondolni, hogy a Liverpool után kisebb csapatoknál vagyok, miközben Fernando Torres és Carlos Tevez sikereket ért el. Nem vagyok féltékeny, de úgy érzem, nekem is ment volna. Az ügynököm poénkodott azon, hogy Torres ellopta a karrierem” – mondta a London Standardnak 2012-ben. 

A most harmincéves Le Tallec azóta végigjárt öt francia klubot, legnagyobb sikere egy francia kupagyőzelem volt a Sochaux-val, jelenleg a francia másodosztályú Valenciennes-ben játszik. A francia felnőttválogatottba soha nem került be. 

A velünk élő Le Tallecek, Aduk és Sambák 

Jutott azért örök magyar tehetség is az elmúlt tíz évre, ott van például az U20-as vébén bronzérmes magyar válogatott két sztárja: Németh Krisztián és Koman Vladimir. Némethnek évekig szurkoltunk, hátha bemutatkozhat a Liverpool első csapatában is, de aztán kölcsönadások, sérülések, hazatérés, majd újabb kölcsönadások és belga kitérő lett az ő története. Most épp az amerikai MLS-ben, a Sporting Kansas Cityben próbálja meg újra összerakni magát.

Koman Vladimirnek lassan fél éve nincs klubja, neki előbb Olaszországban, majd a francia Monaco után az orosz bajnokságban siklott ki végleg a karrierje. Bár szó volt arról, hogy itthon folytatja, de ebből nem lett semmi. 

Akiknek éppen most van fordulópont az életükben

A nagy kluboknál is akadnak azért jelöltek. Korai lenne leírni őket, de a Manchester United belga játékosa, Adnan Januzaj karrierje és a már említett barcás Alen Halilović fejlődése sem úgy alakul egyelőre, ahogy azt még tavaly gondoltuk. De ők legalább még megmenthetők.

Tényleg, a 2008-ban új Cristiano Ronaldónak kikiáltott Alipio Duarte Brandaóról hallottak már?  Haruna Babangidáról pedig inkább ne is beszéljünk.