Piroska
-3 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Simon: Itt alap, hogy kiköpöd a tüdődet

2015.02.11. 09:34

Két légiósunk, Németh Krisztián és Simon Krisztián is fontos mérkőzést játszott hétfőn, hiszen előbbi három gólt és egy gólpasszt hozott össze a Sporting Kansas City edzőmeccsén, utóbbi pedig ismét pályára léphetett az 1860 Münchenben.

A jó teljesítmény ellenére Németh eléggé visszafogottan nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, szerinte a három gól és a gólpassz együtt sem okot az ünneplésre. „Edzőmérkőzés volt, nem kell elájulni tőle. Bizonyítani majd a bajnokságban kell” – mondta, majd hozzátette, hogy edzője, Vermes Péter dicsérete is biztos csak azért volt, mert „jó fej akart lenni.”

Az amerikai közeg tetszik neki, a csapatba való beilleszkedést viszont nehezíti, hogy sok vele együtt sok új játékos érkezett, de így is jól haladnak a tucsoni edzőtáborban a készüléssel.

Simon hétfőn a Heindenheim ellen 2-1-re elvesztett bajnokin csereként állt be az 1860 Münchenbe. „Egy lövésig jutottam, az lecsúszott” – kezdte az értékelést a lapnak, majd azzal folytatta, hogy mivel a német csapat sokkal előbb kezdte a felkészülést, mint az Újpest, ezért lemaradásban van, de igyekszik az edzéseken mindent megtenni, hogy stabil csapattag legyen.

„Itt alap, hogy kiköpöd a tüdődet. Az öt az öt elleni játék élet­halál harcot jelent, állandó mozgásban kell lenned, hiszen az edzésen dől el, ki játszik és ki nem. Hogy ez az iram tiltva lenne Magyarországon? Nem...” – mondta a játékos, aki a Wolverhamptonnál és a Feyenoordnál megszokott edzést próbálta az Újpestnél is végezni több társával, ezért, mint fogalmazott, neki tiszta a lelkiismerete.