Elemér
0 °C
10 °C

Nyálháború: a manchesteri védő leköpte ellenfelét, aki visszonozta

2015.03.05. 09:17 Módosítva: 2015.03.05. 09:18

Jonás Gutiérrez hererákja sokkolta a futballvilágot, amikor fél éve egy interjúban beszélt a betegségéről. Időközben a bal heréjét eltávolították, és kemoterápiás kezelést kapott. És igen, lefutott egy maratont.

Azóta nem is játszott az angol elsőosztályban szereplő csapatában, a Newcastle Unitedben. Szerdán azonban visszatért a Manchester United ellen (0-1).

A betegség története

A 31 éves Jonas a 2012–2013-as szezon utolsó fordulójában olyan szerencsétlenül ütközött Bacary Sagnával, hogy a heréje megduzzadt. A fájdalom és a duzzanat annyira zavarta, hogy kivizsgálták, az ultrahang pedig kimutatta, hogy hererákja lett.

A Newcastle Manchester elleni meccse főleg róla szólt, holott az utóbbi idők egyik legzaklatottabb mérkőzését láthatta az 50 ezer Newcastle-szurkoló.

A durvaságok csúcsa a hazai Papiss Cissé és a manchesteri védő, Evans összecsapása volt az első félidőben. Ők simán leköpték egymást, amiért kemény büntetésre számíthatnak az angol szövetségtől. Az angol sajtó sem tudta egyértelműen eldönteni, hogy mi történt, annyi bizonyos, hogy összerúgtak, amiért Cissé hevesen gesztikulálni kezdett, erre jött Evans köpése, amit Cissé viszonzott.

A Manchester az utolsó percben szerzett góljával, Young szerezte, amivel életben tartotta a manchesteri reményeket a jövő évi Bajnokok Ligája-induláshoz, hiszen a 4., még BL-selejtezőt érő helyen vannak, egy pontra az Arsenal mögött, és két pontra a Liverpool előtt.

A csapat körül azonban még mindig nincs béke, a meccs után az edző Louis van Gaal hiába próbált együtt ünnepelni a csapat legendájával, Giggsszel, a walesi fa arccal jelezte, ez így kevés lesz.