Elemér
0 °C
10 °C

A Real megúszta a végét, de továbbra se tudja megverni az Atléticót

2015.04.14. 22:55
0-0 lett a Bajnokok Ligája-negyeddöntő első meccse az Atléticónál. A Juventus vitatható 11-essel nyert otthon a Monaco ellen.

A Real Madrid nagyon megnyomta a Bajnokok Ligája-negyeddöntő első meccsét az Atlético Madrid otthonában, két perc után már Carvajal lövését kellett vetődve védenie Jan Oblaknak, aztán a negyedikben egy óriási Bale-ziccer akadt el benne.

Magabiztosan játszott a vendégcsapat, Cristiano Ronaldo a 8. percben harmincről tűzott rá laposan egy szabadot, ezt is védte Oblak, aki a folytatásban is csapata legfontosabb embere volt. Egyértelműen a Real játszott fölényben, agresszívek voltak, sok labdát szereztek, míg az Atlético pontrúgásokból sem tudott igazán veszélyes lenni. 

Az őrült tempó mellett a félidő közepére jutott először lélegzethez a hazai csapat, volt néhány veszélyes ellentámadásuk, de aztán érkezett Bale váratlanul eleresztett távoli lövése, itt is Oblaknak kellett mentenie. Ezt is felülmúlta, amikor James Rodriguez pazar külsős lövését piszkálta ki a bal alsóból.

James Rodriguez great shot Atletico Madrid

Rögtön ezután érkezett az Atlético Madrid első igazán komoly lehetősége, igaz, ehhez is az kellett, hogy Sergio Ramos saját tizenhatosa előtt eladta a labdát. Griezmann lövését viszont védeni tudta Casillas. Elképesztő tempóban játszották végig az első félidőt a csapatok, a Realnak jóval több lehetésge volt, egészen pontosan tíz, a hazaiak három helyzetével szemben.

A szünet után Arda Turan fejesével veszélyeztetett az Atlético, aztán elkezdett a durvulás. Sergio Ramos büntetlenül kiosztott egy könyököst Mandzukicnak, akinek vérben úszott az arca, és alig lehetett lerángatni a pályáról az ápoláshoz. Arda Turán meg Marcelót rúgta szét, később pedig Carvajal osztott ki egy gyomrost a meggyötört Mandzukicnak.

Carvajal és Mandzukic esete

A 60. perctől ébredezett a Simeone csapata, a jobb szélen többször is sikerült elmenniük, míg a másik oldalon a védők szinte mindent blokkoltak, Cristiano Ronaldót pedig teljesen levették a pályáról. Az első félidőben nagyokat védő Oblaknak jóformán semmi dolga nem volt.. A 75. percig kellett várni az első cserére, Ancelotti pályára küldte Iscót Benzema helyett, mire Simeone is változtatott, Griezmann helyére állt Raul Garcia.

A hajrá már az Atléticoé volt, megnyomták rendesen az utolsó tíz percet, és Simeone beküldte Fernando Torrest is, támadásban akart frissíteni, hátha sikerül gólt szerezni. Torresnek sikerült is zavart okoznia, óriási volt a nyomás a Realon, és  a 89. percben fél méterre voltak a góltól, Casillas piszkálta ki a labdát. 

A 93. percben is lehetett volna baj, ha egy beívelés után Varane nem csúsztatja ki a labdát Mandzukic elől. A végeredmény 0-0 lett, a Real megúszta a végét, jövő hétre viszont elvesztették Marcelót, aki sárga lapja miatt nem játszhat. 

Juventus-Monaco

A másik keddi BL-negyeddöntőben a Juventus fogadta a Monacót, és az olasz csapat elképesztő fölényben játszott a szünetig, a vezető gólt viszont csak nem sikerült kicsikarni.

Aztán az 57. percben vitatható tizenegyest kapott a Juve, úgy tűnt, a vendégek a tizenhatoson kívül szabálytalankodtak Moratával szemben. A büntetőt Vidal vágta be. 

Vidal vs. Monaco, 1-0

Az előny kitartott a végéig, az olasz csapat egygólos előnnyel megy a Monacóhoz a visszavágóra. 

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzések:

Atlético Madrid (spanyol)-Real Madrid (spanyol) 0-0

Juventus (olasz)-AS Monaco (francia) 1-0 (0-0)

gól: Vidal (57. - büntetőből)

szerdán játsszák:

FC Porto (portugál)-Bayern München (német) 20.45

Paris Saint-Germain (francia) - FC Barcelona (spanyol) 20.45