Ágnes
-3 °C
1 °C
Index - In English In English Eng

Beesett egy barátságos meccs a helsinki Eb-selejtező elé

2015.04.22. 12:12

A magyar futballválogatott júniusban folytatja Eb-selejtezős menetelését Helsinkiben a finnek ellen. Az MLSZ szerdán bejelentette, hogy a bajnokságok május végi időpontja és a tétmeccs közé betettek egy felkészülési mérkőzést a litvánok ellen.

„A mieink június 5-én, pénteken 18.00 órától a litván válogatottat fogadják felkészülési mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban. A mérkőzés után a válogatott folytatja felkészülését a finnek elleni Eb-selejtezőre, amelyet június 13-án rendeznek Helsinkiben” – olvasható a közleményben. 

Dárdai Pál szövetségi kapitány azt mondta: „A szezon végeztével fontosnak tartottuk, hogy a játékosok ne essenek ki a bajnokság során felvett ritmusból, és a finnek elleni összecsapás előtt pályára lépjenek még egy mérkőzésen. Tekintettel arra, hogy mindenkinek más időpontban ér véget a szezon, ez az egy hét azért is fontos, hogy azonos erőnléti szintre hozzuk fel a kerettagokat. Éppen emiatt a debreceni mérkőzés hetére kemény edzésmunkát tervezek, ezért sem láttam indokoltnak, hogy élcsapattal találkozzunk, a litván válogatott éppen megfelelő ellenfél lesz számunkra. Sok jót hallottam a gyönyörű Nagyerdei Stadionról, azt pedig mindenki tudja, hogy Debrecenben mennyire szeretik a jó focit, így biztos vagyok benne, hogy remek közönség előtt, egy jó hangulatú találkozón lépünk majd pályára.”