Helén
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86%

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1%

Hivatalos: csak 12 csapat lesz az NB I-ben

2015.05.26. 20:35

A Győri ETO FC, a Kecskeméti TE, a Nyíregyháza Spartacus, a PMFC-Matias és az amúgy is kiesett Lombard Pápa Termál FC sem kapta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet, a labdarúgó OTP Bank Liga 2015/16-os idényében a mostani 16-tal szemben 12 csapat szerepel majd, írja az MTI.

Csányi Sándor MLSZ-elnök már május 13-án bejelentette, hogy ez az öt klub nem valószínű, hogy licencet kap, de május 26-ig haladékot kaptak, hogy pótolják a hiányosságaikat. A Győri ETO az MLSZ tájékoztatása szerint az elsőfokú elutasító határozat ellen be sem adott fellebbezést.

Az MLSZ elnöksége május 13-án úgy döntött, amennyiben páratlan számú csapat rendelkezik majd a szükséges indulási joggal, akkor eggyel feltöltik az NB I-et páros számúra. Mivel a Pápa eleve kiesett, a másik kieső - a Dunaújváros, a Haladás vagy a Budapest Honvéd - viszont kapott licencet, így a másodosztály két feljutójával - ebből egyik a Vasas - 12 csapat marad a bajnokságban a következő kiírásra.

A korábbi bejelentés szerint háromszor 11 fordulóból áll majd a bajnokság.

Az NB I-es licencet nem kapott csapatok legfeljebb az NB III.-ban indulhatnak a következő szezonban.

Az MLSZ elutasította az Újpest nemzetközi (UEFA) licenckérelmét, valamint a másodosztályú Putnok fellebbezését is.

A Nyíregyháza a végsőkig elmegy

A nyíregyházi klub honlapján azt közölte, hogy az egyesület vezetése megdöbbent, és méltánytalannak tartja a döntést, melyhez nem érkezett indoklás, azt 72 órán belül kapják meg. "Szerdán a klub vezetése összeül, és eldöntjük, hogyan tovább. Nem adjuk fel, ha kell a végsőkig elmegyünk, a remény hal meg utoljára, de nagyon csalódott vagyok" – reagált az internetes oldal szerint Révész Bálint tulajdonos.

A nyíregyháziak azt sérelmezik, hogy annak ellenére nem kapták meg az NB I.-es licencet, hogy senkinek sem tartoznak, a csapat korábbi játékosának, Diego Balbinot-nak is mindent kifizettek, és az erről szóló eredeti bizonylatot is bemutatták.

A kecskemétiek és a pécsiek egyaránt közzétették honlapjukon az mlsz.hu-n ismertetett határozatot. Mindehhez a pécsiek nem fűztek hozzá kommentárt, a kecskemétiek pedig annyit jeleztek, hogy a klub vezetése szerdán összeül, hogy értékelje a kialakult helyzetet, a jövővel kapcsolatos lehetőségeket, megoldásokat és terveket.