Auguszta
-3 °C
2 °C

Blatter meggondolta magát, és elnök maradna?

2015.06.15. 08:45

Sepp Blatter svájci és angol lapok szerint még átgondolja korábbi döntését, hogy lemond a FIFA-elnökségről, és még az is lehet, hogy a nemzetközi futballszervezet élén marad. 

A BBC forrásai szerint ez akkor valósulhatna meg, ha Blatter úgy látja, nincs megfelelő jelölt az elnöki pozícióra, ebben az esetben újraindulna. A hírek szerint sok támogatólevelet kapott az afrikai és ázsiai szövetségektől. 

Állítólag a napokban találkozik majd a FIFA-vezetéssel, hogy megvitassa, van-e értelme maradni.  

Blatter nem először játszhatja el ezt, 2011-ben azt mondta, utolsó elnöksége jön, aztán mégis elindult a 2015-ös választáson, újra is választották nagy többséggel, de aztán négy nappal később lemondott, mert nem érezte, hogy a teljes futballvilág őt támogatja.

Lemondása után rendkívüli kongresszust hívott össze, ez leghamarabb decemberben lehet esedékes. Eddig a korábbi kihívói közül Ali bin al-Husszein jelezte, hogy indulna, a brazil Zico is jelezte nemrég, hogy érdekelné a munka, de Michel Platinit is sokan emlegették jelöltként. 

A mostani azért eléggé más helyzet, mivel a FIFA története legsötétebb válságán megy keresztül, még Blatter is belátta, hogy krízisben vannak.

Szerdán ismertetik a vb pályázataival kapcsolatos nyomozást

A svájci főügyész jelezte, hogy szerdán a nyilvánosság elé áll a 2018-as és 2022-es labdarúgó-világbajnokság pályázataival kapcsolatos nyomozás eredményeivel. A főügyész irodája hétfőn azt közölte, hogy Michael Lauber szerdai, berni sajtótájékoztatóján tesz majd bejelentést az ügyben.

A hivatal munkája során felhasználta azt a 430 oldalas anyagot, melyet Michael Garcia készített a FIFA etikai eljárása során. Garcia később lemondott tisztségéről a FIFA-ban, mert munkáját nem hozta nyilvánosságra a szervezet, ráadásul az abból készített 42 oldalas jelentés Garcia szerint több helyen nem megalapozott következtetéseket tartalmazott.