Auguszta
-4 °C
2 °C

Gyurcsó bombája döntött: győzelemmel kezdte a BL-t a Vidi

2015.07.14. 21:53
Több veszélyes helyzet és egy jól eltalált lövés után győzelemmel kezdte a BL-szezont a Videoton, amely kedvező helyzetből, 1-0-s előnnyel várhatja a fehérvári visszavágón a walesi The New Saints csapatát.

Ahogy az Európa Liga selejtezőinek első meccsén a Fradin, a DVSC-n és az MTK-n, úgy a BL-ben a Videotonon is meglátszott, hogy még bőven a nyári formájuk közepén vannak, legalábbis meglehetősen bizonytalanra sikerült a kezdés a walesi The New Saints elen. A második percben ugyanis Chris Marriott beívelt szabadrúgásánál úgy robbant ki a magyar védelem, hogy három walesinél is elvétették a leshatárt, de a Vidi, illetve a kapuban debütáló Gábor Péter nagy szerencséjére Aeron Edwards hatalmas luftot rúgott.

Nem sokkal később Szolnoki Roland hozta nehéz helyzetbe a két szerb kapus vízumgondjai miatt a kezdőbe került Gábort, aki meglepő higgadtsággal cselezett többször is a támadók között. 15 perc után aztán a Videoton is erőre kapott: Szolnoki két jó előkészítése után Pátkai és Kovács is hibáztak, majd Gyurcsó Ádám ugrott ki a védők mögé utóbbi labdájából, de Paul Harrison az utolsó pillanatban hárítani tudott lábbal.

Az utolsó negyed órát Scott Quigley távoli, megpattanó lövése nyitotta: Gábornak jönnie kellett, hogy Michael Wilde ne csapjon le a labdára, de nem lett veszély. Négy perccel később Filipe Oliveira esett el a másik kapu előtt, amikor Marriott meglökte, de nem kapott tizenegyest a magyar bajnok. A félidőben már egyik csapat sem volt veszélyes, így egy perc hosszabbítás után le is fújta a szlovák Jan Valasek.

A második félidő is gyors helyzettel indult, de ezúttal a Videoton volt veszélyes: Gyurcsó szögletéből Fejes András fejelt, de Harrison könnyedén védett. A folytatásban is a vendégek maradtak aktívabbak, Koltai másodpercekkel a 66. perces cseréje előtt csúsztatott picit pontatlanul a hosszú felé Gyurcsó beadásából, majd a pont a helyére beállt Marko Pajac rázta fel kicsit a védelmet egy távoli lövéssel.

60538
Fotó: Videoton

A TNS a hajrára tartalékolt, a 70. perctől ugyanis nagyon komoly rohamba kezdtek. Quigley éles szögből csavart a léc alá egy szabadot, de Gábor az utolsó pillanatban kiöklözte a labdát, utána pedig Sergeant próbálkozott távolról, de a helyzethez képest csúnyán mellé trafált.

Akármire is készültek a walesiek, alaposan átírta a tervüket egy buta labdavesztés. Filipe Oliveira erőszakosan támadt a védőjére, aki rosszul passzolt, hiszen a társa helyett az üresen ácsorgó Gyurcsót találta meg. A támadó nem is gondolta túl a helyzetet, 22-ről hatalmas gólt vágott a jobb alsóba.

A végére még egy nagy TNS-helyzet maradt, amikor egy szöglet után röviden kifejelt labdát vágott vissza Aeron Edwards, de jó húsz centivel a nagyot vetődő Gábor keze és a kapufa fölött ment el a labda. A hosszabbításban a walesiek még nagyon szerettek volna egy kezezésért tizenegyest kapni, de ahogy az első félidőben Oiveira esésénél, úgy ekkor sem fújt a szlovák bíró, a vége marad 1-0 a Videotonnak.

A visszavágót jövő szerdán, július 22-én rendezik Székesfehérváron.

    Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés:

The New Saints (walesi)-Videoton FC 0-1 (0-0)

Oswestry, Park Hall Stadion, 1000 néző, v.: Jan Válásek (szlovák)

    gólszerző: Gyurcsó (77.)

    sárga lap: Mullan (74.), Spender (76.), Quigley (84.), illetve Pátkai (43.), Trebotic (79.)

    The New Saints:

Harrison - Spender, Rawlinson, K. Edwards, Marriott – A. Edwards, Seargeant (Williams, 81.), Finley - Quigley, A. Cieslewicz (Mullan, 57.), Wilde (Draper, 84.)

    Videoton:

Gábor - Szolnoki, Juhász, Vinícius, Fejes - Simon - Gyurcsó, Kovács I., Pátkai (Trebotic, 70.), Oliveira (Luijckx, 83.) - Koltai (Pajac, 66.)