Valér
2 °C
8 °C

Kondás: Gratulálok a fiúknak, helyenként szépen futballoztak

2015.07.31. 08:21

A Debrecen-edző Kondás Elemér gratulált játékosainak, mert helyenként jól futballoztak a Rosenborg elleni Európa Liga-selejtező első mérkőzésén csütörtök este. A meccset a norvégok nyerték 3-2-re, azok után, hogy a Debrecen még vezetett az első félidőben

"Nagyon jó mérkőzést láthatott a közönség, sajnos vereséggel zárult. Az első félidőben mezőnyfölényben játszottunk, vezetést szereztünk. Szerettünk volna a második félidő elején is gólt szerezni, de ez sajnos nem nekünk, hanem az ellenfélnek sikerült. Beszorítottak minket, majd fordítani is tudtak, ám utána is mindent megtettek a játékosok az egyenlítés érdekében. Gratulálok a fiúknak, mert odatették magukat, és helyenként jól futballoztak. Egy jó csapat győzött le minket a mai napon, de semmiképpen sem adjuk fel. Bízom a játékosokban"

- nyilatkozta Kondás. A Rosenborg edzője, Kare Ingebrigsten elmondta, az első negyedóra nehéz volt, de utána úgy alakult minden, ahogy eltervezték, nagy meglepetésre nem számít a visszavágón. A második mérkőzést jövő csütörtökön rendezik Trondheimben.