Zsófia
15 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Esélye sem volt a Lokinak az EL-ben

2015.08.06. 21:07

Hiába kezdte jól a Debrecen a Rosenborg elleni idegenbeli visszavágót két veszélyes támadással, az első 15 percben nem tudott gólt szerezni, pedig az első meccsen elért 2-3 után mindenképpen ez lett volna a cél. Először Ibrahim Sidibé lépett ki egy jó indítással a védők között, majd Geoffrey Castillion helyezte el picit pontatlanul a labdát a kitörő kapus mellett, de ezzel majdhogynem be is fejeződött a meccs a Loki számára.

15-20 perc után ugyanis a Rosenborg rendesen összekapta magát, és a 27. percben Alexander Söderlund fejesével már vezettek is. A norvég talán lesen volt a fejesnél, és lehet, hogy ha Verpecz István nem ér bele a labdába, miközben védeni próbál, akkor az nem is esik a kapuba, de így összesítésben 4-2-re lépett el a norvég csapat.

A hajrában aztán Mike Jensen lőtt egy óriási gólt: a tizenhatoson belülről kicsorgó labdát zavartalanul vehette át, tolhatta meg, sőt, még arra is volt ideje, hogy rendesen megnézze a hosszú felsőt, mielőtt oda csavarja a labdát. A Lokinak viszont némi reményt adott, hogy Castillion a lefújás előtt nem sokkal egy elvétett felszabadítás után a léc alá bombázott.

Ez a remény viszont nem sokáig tartott a második félidőben, hiába indult ugyanúgy a DVSC, mint a meccs előtt, vagyis hogy két gól elég lehet a folytatáshoz. Máté Péter ugyanis egy teljesen felesleges lapot szedett össze a szögletzászló mellett, így az első félidő hosszabbításában és a második félidő legelején kapott két sárgával lehetetlen helyzetbe hozta csapatát. Egy éve a BATE Boriszov ellen Selim Boudla hasonlóan buta kiállítással intézte el a Lokit a visszavágón.

Az emberhátrányban játszó Debrecen lélekben talán fel is adta, a folytatásban szinte labdához sem értek, a Rosenborg pedig egy-egy megindulást leszámítva kényelmesen passzolgatott védőivel a félpályán. A végére viszont így is jutott egy gól: egy remek szóló után Verpecz még tudott védeni, a róla felpattanó labdát viszont Matthias Vilhjálmsson egészen közelről befejelte, beállítva a 3-1-es végeredményt.

A Debrecen így 6-3-as összesítéssel esett ki az Európa Ligából, melynek rájátszáskörében már csak a BL-ből kieső Videoton lesz érdekelt, nem kiemeltként.

    Európa Liga-selejtező, 3. forduló, visszavágó:

Rosenborg (norvég)-Debreceni VSC 3-1 (2-1)

Trondheim, Lerkendal Stadion, 9000 néző, v.: Clayton Pisani (máltai)

    gólszerző: Söderlund (27.), Jensen (39.), Vilhjálmsson (86.), illetve Castillion (43.)

    sárga lap: Máté (45., 48.), Bódi (92.)

    kiállítva: Máté (48.)

    Továbbjutott: a Rosenborg, kettős győzelemmel, 6-3-as összesítéssel.

    Rosenborg:

A. Hansen – Svensson, Björdal, Eyjólfsson, Skjelvik – Jensen (Solli, 90.), Selnaes, Midtsjö (Saeter, 82.) – Helland, Söderlund (Vilhjálmsson, 77.), Mikkelsen

    Debreceni VSC:

Verpecz – Jovanovic, Mészáros, Máté, Korhut – Bódi, Varga, Tisza (Morozov, 52.) – Balogh (Zsidai, 62.), Castillion, Sidibe (Mihelic, 77.)