Arnold, Levente
17 °C
32 °C

A ManCity elintézte a Chelsea-t: 3-0

2015.08.16. 18:54

Az angol bajnokság második fordulójának rangadóját a Manchester City és a Chelsea játszotta, és a bajnoki címvédő ellen a manchesteriek már 26 másodperc után vezethettek volna: Agüero ziccerben ugrott ki, laposan lőtte el a labdát, de Begovic lábában elakadt a próbálkozás.

A City nyomott tovább, Agüero továbbra is veszélyesen futballozott, és az első negyedóra végén megint Begovicnak kellett nagyott védenie, Agüero most tizennégyről próbálkozott, a chelsea-s kapus tolta ki a labdát, gyorsan ért le a lövésre. Egy perccel később már megint ugyanez volt a forgatókönyv: Agüero laposan lőtt erősen, Begovic ismét védett. A lövés után az argentin csatár már odament, hogy lepacsizzon a bosnyák kapussal. 

A Chelsea túlélte az elejét, és egyre többet birtokolta a labdát, de a 31. percben mégis meglett a hazai vezetés, persze, hogy Agüero lőtte. Touréval játszott össze, majd két védő között talált utat, és a hosszúba gurított, Begovic erre már nem ért oda. 

A szünet után jöhetett volna a második hazai gól, egy kapu elé ívelt szabadrúgásnál Mangala előbb ért oda a labdára, mint Begovic, fejese nem sokkal ment mellé. A második félidőben a chelsea-s Ramiresnek már sikerült betalálnia, de les miatt nem adták meg a gólját, rajta kívül már mindenki tudta ezt a stadionban, amikor ő még mindig ünnepelt.

A City a folytatásban tökéletesen kézben tartotta a meccset, ügyeltek arra, hogy nehogy lekontrázza őket az ellenfél, így a Chelsea-nek a 70. percig kellett várnia a következő nagy lehetőségre, egy kontra végén Hazard lövését védte bravúrral Hart.

Nem sokkal később a City eldöntötte a meccset: a 78. percben egy szögletnél Kompany elnyomta a védőjét, és elfejelte a labdát, ami a kapufáról pattant be, már 2-0-ra vezettek. 

De ezzel még nem volt vége, mert Fernandinho bődületes gólt vágott a hajrában, azután, hogy a vendégek tizenhatosuk előtt elvesztették a labdát, a végére teljesen szétesett Mourinho csapatának védelme.  

A City megérdemelten nyerte meg a meccset, nagyon meggyőzően játszottak, míg a címvédő Chelsea második bajnokiján sem tudott győzni, egy ponttal állnak.

Giroud pazar gólt lőtt a Palace-nak

Az Arsenal remek góllal került előnybe a Crystal Palace otthonában vasárnap délután: egy beadás után a francia légiós Olivier Giroud akrobatikus mozdulattal húzta kapura a labdát, a Palace-kapus Alex McCarthy már nem ért oda. 

Az Arsenal-előny tizenkét percig tartott, a hazaiaktól Joel Ward talált be egy szép lapos lövéssel, ehhez mondjuk kellett az is, hogy a környékén tartózkodók ne nagyon foglalkozzanak vele.

 A második félidőben újra vezetést szerzett a vendégcsapat, a menteni próbáló Damien Delaney-ről pattant a Palace kapujába a labda. Az Arsenal kihúta az előnnyel a végéig, és 2-1-re nyert. 

Premier League, 2. forduló:

Mancherster City-Chelsea 3-0 (1-0)

Crystal Palace-Arsenal 1-2 (1-1)

szombaton játszották:

Sunderland-Norwich City 1-3 (0-2)

Swansea City-Newcastle United 2-0 (1-0)

Tottenham Hotspur-Stoke City 2-2 (2-0)

Watford-West Bromwich Albion 0-0

West Ham United-Leicester City 1-2 (0-2)

Southampton-Everton 0-3 (0-2)

pénteken játszották:

Aston Villa-Manchester United 0-1 (0-1)