Tekla
11 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Hogyan is állandósulhatna így a magyar részvétel?

DSC 7866
2015.09.24. 17:33 Módosítva: 2015.09.24. 19:53
A mostanival együtt már a harmadik U19-es utánpótlás válogatott vérzett el az első selejtezőn. Pedig ha jó lenne az akadémiai képzés, ezt a lécet simán át kellene vinni. De nem az. 17 évesen az eredmények azt mutatják, még versenyben vagyunk, utána jön a törés. Ezek a fiatalok pedig egyszer a felnőttek közelébe érnek, és ha így marad, nincs remény arra, hogy stabilan Eb- vagy vb-szereplővé váljon a válogatott.

Magyarország egy győzelemmel harmadik lett a 2016-os U19-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőiben. A kazahokat ugyan legyőztük 4-0-ra, a mindössze 600 ezres Montenegró ellen 3-0-s vereség jött, és a rendező horvátok elleni 1-1-es döntetlennel fejeztük be. Minimális az esély, hogy a legjobb harmadik helyet elérjük.

Maga a kiesés nem megrendítő erejű, hiszen már tavaly sem sikerült Európa legjobb 28 csapata közé bejutni, pedig akkor hazai pályán játszhatott Pisont István csapata, de a szlovákok egy könnyed hármassal rohantak át a magyarokon. Előtte, 2013-ban is elérhetetlennek bizonyult a legjobb 28 csapat szintje.

Az akadémiai rendszertől Orbán Viktor miniszterelnök azt várta 2007-ben, hogy nyolc éven belül a válogatott gondjait képes lesz megoldani. Mostanra kiderült, ebben az állapotában, milliárdokkal teletömve még a korosztályos válogatott gondjait sem képes megoldani, ahonnan a mindenkori felnőtt csapat táplálkozhatna.

Egyre inkább megállapítható:

  • Az akadémiai rendszer hiányosságait nemcsak a belga Double Pass felmérései állapították meg, hanem a korosztályos válogatott lentebb vázolt versenyképességi mutatói is.
  • 17 éves korig még csak-csak tartja a lépést a játékosok zöme, bár a koncentrációhiány már akkor megfigyelhető. Utána már csak illúzió, hogy még 19 éves korban is versenyképesek vagyunk.
  • Nagy a gyanú, hogy az állami milliárdok megjelenése még kényelmesebbé tette az egyébként sem pallérozott edzőket.
  • Az akadémiák nem készítik fel kellően a felnőtt játékra az ott tanulókat, 19 évesen ennek már szembetűnő jelei vannak. Igazából ekkor látszik, ki, mennyire alkalmas a felnőtt futballhoz való alkalmazkodásra.
  • A 19 évesek versenyeztetését át kellene alakítani, különben nem fejlődnek. Sokatmondó adat, a Hertha utánpótlásában gyorsabb gyerekek vannak, mint a felnőtt válogatottban.
  • Elgondolkodtató, milyen utólagos lehet a számonkérés az akadémiákon.
  • Mindenhol rohamléptékkel fejlődik a futball, nálunk egy óriási pénznyelő, amelyikben rendre időt kér a szakma, miközben a legjobb akadémiákon lényegesen jobbak a körülmények, mint azoknál az országoknál, amelyek simán megelőztek bennünket.
  • A poszt szerinti képzésnek nincsenek meg az alapjai. Vegyük a legegyszerűbbet. Nem volt olyan jobbhátvédje az elmúlt 10 évben a felnőtt válogatottnak, aki fel tudta volna vinni a labdákat, vagyis megfelelő támogatást tudna adni a támadásoknak. A védőmunkáját még csak-csak megoldotta az érintett, de egy dinamikus elfutást és beadást nemigen látni.
  • Ezek után óriási bravúr lenne, ha a felnőtt válogatott ott lenne tartósan a 24 csapatosra bővített Európa-bajnokságon, miután láthattuk, kikre lehet, pontosabban nem lehet építeni. Szerencsével persze kijuthat, ehhez most is közel vagyunk, bár az nem véletlen, hogy Dárdainál nem volt 23 év alatti a kezdőben egyszer sem, és csereként sem használta őket. Nem bízott az akadémiai rendszerben.
  • Dárdaival szemben az új szövetségi kapitány Bernd Storck viszont kénytelen bízni az utánpótlásban, mert ő próbálja meg átalakítani úgy a rendszert, hogy ne lehangoló eredmények szülessenek.

Ezeket a megállapításokat azután tettük, hogy visszanéztük, hogy az utolsó U19-es kijutásig, 2008 óta milyen eredményeket értek el a 19 évesek, aki 2012 óta nem jutottak el a második körig, csak házigazdaként.

     2015 (selejtező) 2014  (házigazdaként Eb) 2013  
  1   Szlovákia 9 pont   Portugál 9  Ausztria 9 pont
  2   Azerbajdzsán 4 pont  Ausztria 6    Bulgária 4
  3   Magyarország 2    Magyarország 3   Magyarország 4
  4   Szlovénia 1   Izrael 0  Andorra 0

Az idei Eb selejtezőjén hazai pályán nem sikerült meccset nyerni. Volt, hogy egy óriási kapushiba miatt nem nyertünk, míg a szlovénok ellen már nekünk kellett egyenlíteni. Pisont István ekkor mondta, hogy ő ettől még büszke csapatára. Hamarosan elbúcsúzott tőle az MLSZ.

Fotó: mlsz.hu/u19

A folytatásban a szlovákok veretlenül estek ki, még a németek sem bírták lenyomni őket, míg az azeriek nulla ponttal.

2014-ben a magyar U19-es válogatott nem volt a selejtezőben érdekelt, mert mi rendeztük a tornát, amin Izraelt legyőzve biztosítottuk a helyünket az idei vb-re, miközben az osztrákok hárommal, a portugálok hattal vertek minket.

A 2013-as is egy magyar rendezésű esemény volt, a bolgárok ellen nem sikerült megtartani a vezetést, az osztrákok ellen 1-2 lett, Kleinheisler szépített büntetőből. Ő volt egyébként Orbán felcsúti kedvence, jelenleg a Videoton felnőtt csapatába sem tud beférni.

A folytatásban Ausztria hat ponttal második lett a franciák mögött, a bolgárok ellenben pont nélkül estek ki.

Az ezt megelőző években a korosztályos válogatott legalább a 28 legjobb közé, a második körig eljutott.

     2012 2011   2010   2009   2008  
  1.   Szerbia 7 pont   Törökország 9   Portugália 7   Szerbia 7  Németország 9
  2.   Németország 5   Németország 6   Görögország 7   Finnország 4   Magyarország 6
  3.   Románia 4   Magyarország 3   Magyarország 3   Magyarország 3   Spanyolország 3
  4.   Magyarország 0   Macedónia 0   Románia 0   Ausztria 3   Bulgária 0

Noha 2012-ben legalább eljutottunk a második szakaszba, az elitkörig, de még csak gólt sem sikerült lőniük az ország legjobb akadémistáinak. Az első selejtező erejéről amúgy sokat elárul, hogy elég volt Feröert és Andorrát felülmúlni a következő lépcsőért.

A 2011-es válogatottból Ugrai és Skriba volt a korosztály legjobbja. Előbbi a Ferencvárosban nem lett kezdő, visszatért Szombathelyre, míg Skriba most Ajkán futballozik. A 2010-es korosztályból Simon Krisztián és Kulcsár Kornél volt A Jó Játékos, előbbi az 1860 Münchenben mostanában keveset játszik, a csapata pedig a másodosztályban utolsó előtti. Kulcsár Mezőkövesden futballozik, a magyar másodosztályban.

2008-ban bronzérmes lett a válogatott, mert a már nyolc résztvevős Eb-csoportban a bolgárok és a spanyolok legyőzésével a németek mögött továbbmentünk. Az olaszok győztek le minket az elődöntőben.

Összegzés: az állami milliárdok 2011-ben jelentek meg direkt támogatás vagy a társasági adókedvezménnyel, azóta a 19 évesek egy meccset nyertek az elitkörben.
Fotó: mlsz.hu/u19

Végignéztük a 17 évesek eredménysorát is. Ott sokkal jobb a kép, mert egy évet leszámítva az elitselejtezőig legalább elmentek a fiatalok. Kétszer pedig igen kevés hiányzott, hogy Európa legjobb nyolc csapata közé is beverekedjék magukat.

A fejlődésük azonban behatárolt, ahogy fentebb láthattuk. Pontosabban, a hazai szakmának még nem sikerült megfelelő válaszokat adnia, mi történik a felnőtté váláskor.

     2015 (2. kör) 2014  (selejtező) 2013  (2. kör) 2012  (2. kör) 2011  (2. kör) 2010  (2. kör) 2009  (2. kör)
  1.   Cseho. 7 pont   Skócia 7   Svédo. 7  Belgium 7    Románia 7   Svájc 6  Anglia 9 
  2.   Skócia 4   Wales 5   Magyaro. 7  Magyaro. 7    Oroszo. 6   Németo. 6   Szerbia 6
  3.   Bosznia 4   Szlovénia 3   Finno. 0   Oroszo. 3   Magyaro. 3   Szerbia 3  Portugália 6
  4.   Magyaro. 1   Magyaro. 1   Fehéro. 0   Wales 0   Izland 1   Magyaro. 1  Magyaro. 0

2015-ben éppen Magyarországon rendezték a tornát, Felcsúton, ami akár szimbóluma is lehetne az egész magyar futball utánpótlás-nevelésének. Rengeteg pénz nem párosul szakmai hozzáértéssel, ezért garantált a csekély eredmény.

És mi vár rájuk felnőtt korban?

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Amikor pedig egy reményekkel teli korosztály eljut a 21 éveseknek kiírt selejtezőkig, amit már csak kétévente rendeznek meg, még nagyobb lesz a különbség. Egy kiírást leszámítva esély sem volt a kijutásra, és annak a generációnak sem sikerült. Pedig 21 évesen akár már a felnőtteknél kellene játszaniuk a kiugróan tehetségeseknek. 2015-ben, hazai pályán úgy kaptunk ki a spanyoloktól, az osztrákoktól, az albánoktól, hogy gólt sem lőttünk. Ezek után akár még bravúr is lehetne, hogy a harmadik helyet elcsípte a válogatott. 2013-ban idegenben nem sikerült pontot szereznünk egyetlen előttünk végzett csapattól sem, ráadásul az olaszok egy sima hármassal nyertek Magyarországon. 2011-ben pedig a 2009-ben Eb-harmadik korosztálynak kellett volna továbbmennie, de nem sikerült. Persze közrejátszott ebben Wilco van Buuren alkalmatlansága, hiszen ő volt a kapitány, illetve az is, hogy Egervári már kiemelte Komant és Némethet a felnőttekhez.

2009-ben egy csúfos 8-0-s zakóval zárta a sorozatot Szerbiában Várhidi Péter csapata, de ha az akadémiák hatását vizsgáljuk, akkor már kevésbé releváns ez az időszak, mert ugyan vannak jó néhányan, akik az MTK-nál bontogatták a szrányaikat, Szalai Ádám vagy Feczesin Róbert épp nem ez a vonulat.