Platini sem hagyja annyiban a FIFA-döntést
Fellebbezett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottságának csütörtöki döntése ellen szombaton Michel Platini FIFA-alelnök, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, akit a testület 90 napra felfüggesztett tisztségéből, eltiltva ezzel mindenfajta labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.
A bizottság ugyanígy járt el Joseph Blatterrel, a FIFA elnökével szemben, aki azonnal fellebbezést nyújtott be a határozat ellen, jóllehet ezzel együtt még csütörtök este elhagyta a FIFA zürichi központját.
A 79 éves Joseph Blattert - aki 17 éve áll a FIFA élén - két hete a svájci szövetségi rendőrség korrupció gyanújával hallgatta ki, néhány nappal később pedig napvilágot látott a sajtóhír, amely szerint a játékosként háromszoros aranylabdás Platinivel szemben is nyomoz a svájci államügyészség. A vizsgálat azzal összefüggésben indult, hogy Platini kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában. A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet - mint mondta - tanácsadóként kapott Platini. Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál, és eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja majd meg.
A csütörtöki döntés nyomán a rangidős alelnök, a 69 éves kameruni Issa Hayatou irányíthatja a világszövetséget, az UEFA azonban nem nevez ki átmeneti elnököt. Utóbbi szervezet végrehajtó bizottsága kiállt az egyébként valamennyi vele szemben felmerült vádat visszautasító Michel Platini mellett, és közölte: minden szükséges lépést megtesz, hogy tisztázza a francia sportvezetőt. (MTI)