Erik, Alexandra
8 °C
18 °C

Dárdai Herthája emberhátrányban nem bírta ki a Schalkénál

2015.10.17. 17:43

A német bajnokság kilencedik fordulóját mivel a negyedik helyről várta a Hertha BSC, rangadót játszott a harmadik pozícióban lévő Schalkéval.

 

Fotó: Simon Hofmann

A bosnyák Ibisevicet a 18. percben talán egy kicsit szigorúan kiállították egy belépő után, aztán Höwedes előnyhöz juttatta a hazai csapatot.

A berliniek ettől még nem estek vissza, Salomon Kalou a 73. percben egyenlített. A Schalke érezhető fölényben volt, de a berliniek pontszerzéséhez igen kevés kellett volna.

A 92. percben viszont Meyer eldöntötte a meccset, erre pedig már nem lehet válaszolni.

A Hertha ötödik a bajnokságban jelenleg, a vasárnapi meccsek után sem csúszhat a kilencedik helynél rosszabbra. A következő fordulóban az Ingolstadthoz látogat a berlini klub.

A Bayern München kilencedik meccsét is megnyerve - ez az új ligarekord - vezeti a tabellát.

Szalai Ádám első meccsét játszotta a szezonban, pár percre beállhatott a Wolfsburgnál vesztes Hoffenheimnél. Stieber Zoltán továbbra sem kell a Hamburgnak.

Eredmények:

  • FC Schalke 04-Hertha BSC 2-1 (1-0)
  • VfL Wolfsburg-1899 Hoffenheim 4-2 (2-1)
  • Hamburger SV-Bayer Leverkusen 0-0
  • FC Augsburg-Darmstadt 98 0-2 (0-2)
  • Werder Bremen-Bayern München 0-1 (0-1)
  •  Eintracht Frankfurt-Borussia Mönchengladbach 1-5 (1-1) 
  •     pénteken játszották: FSV Mainz 05-Borussia Dortmund 0-2 (0-1)
  •     vasárnap játsszák: 1. FC Köln-Hannover 96 15.30, VfB Stuttgart-FC Ingolstadt 04 17.30