Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Bekő marad a Diósgyőr edzője

2015.11.05. 12:41

A vártnál gyengébb eredmények ellenére megerősítette posztján Bekő Balázs vezetőedzőt az NB I-ben szereplő DVTK többségi tulajdonosa és vezetése.

 "A sajtóban megjelent találgatásokra reagálva egyértelműen leszögezzük: a DVTK vezetőedzője változatlanul Bekő Balázs, akinek a munkája kapcsán a klub bizalma továbbra is él, annak ellenére, hogy az eredmények egyelőre elmaradnak az elvárásoktól" - áll a klub csütörtöki közleményében.

A Diósgyőr 14 forduló után - 4 győzelemmel, 3 döntetlennel és 7 vereséggel - csupán a 9. helyen áll az OTP Bank Ligában, ráadásul a Magyar Kupából kiesett, miután a 3. fordulóban kikapott az NB III-as Kozármisleny otthonában.

A klubvezetők szerint pillanatnyilag az a legfontosabb, hogy a magyar válogatott Európa-bajnoki pótselejtezője miatti szünetet a DVTK szakmai stábja és játékosai a nyugodt felkészülésre fordítsák, ezért is tartották fontosnak leszögezni, hogy novemberben és decemberben mindenképpen a nyáron szerződtetett Bekő irányítja a DVTK-t, írja az MTI. 

Az elmúlt hetekben a sportsajtóban arról cikkeztek, hogy a klub volt játékosa, a spanyol Ferdando Fernández - aki jelenleg a spanyol harmadosztályú CD El Palo trénere - edzőként térhet vissza Diósgyőrbe. Felmerült még Egervári Sándor korábbi szövetségi kapitány, valamint a DVTK korábbi csapatkapitánya, az edzői teendőket megbízottként idén tavasszal öt fordulón keresztül ellátó Vitelki Zoltán neve is Bekő Balázs esetleges utódjaként.