Az ágyból is felvert, ha eszébe jutott valami

A budapesti csoda címmel írt a magyar futballról a Frankfurter Rundschau kedden. A cím természetesen utal az 1954-es vb-döntőre, ami a német tudatban berni csodaként honosodott meg, amikor az esélytelen NSZK meglepetésre 3:2-re legyőzte az Aranycsapatot.

A 90-es világbajnok csapat tagja, a jelenlegi magyar másodedző, Andy Möller elmondta: nagyon meglepődött, amikor felhívta őt egykori dortmundi játékostársa, Bernd Storck.

„Új ötleteket, impulzusokat keresett Bernd, miután a görögöktől 4-3-ra kikapott Athénban a válogatott. Ébresztőt vezényelt, fel akarta rázni az országot, ezért mindenképp változtatni akart. Két nagyon intenzív hetet töltöttem el vele, és a játékosokkal. Folyamatosan járt az agyunk, reggeltől estig dolgoztunk a stratégián. Előfordult, hogy már az ágyban voltam, amikor felhívott. Azt mondta, gyere át, van egy új taktikai meglátásom, el akarom mondani. Ízekre szedtük a norvégok játékát, minden apró részletet kielemeztünk. Így ment ez nap mint nap” - magyarázta Möller

Möller szerint a szív és a szenvedély sikere volt a norvégok elleni, a játékosok mindent megtettek. Megjegyezte rövid éjszaka volt, amivel nyilván arra utalt, hogy későn kerültek ágyba.

Möller megemlítette azt is, hogy Magyarországon már felépült az, amit a német szövetség még csak tervez Frankfurt közelében.

„Budapesttől negyven kilométerre, Felcsúton valamennyi korosztály együtt készül, centralizáltan, remek feltételek között” - hízelgett egy kicsit Orbán Viktor akadémiájának.

A lap kiemeli, hogy a német stáb fogja vezetni az Eb-re a csapatot, Kleinheislert és Nagyot, a két fiatalt pedig úgy jellemzik, akik nagy befolyással lehetnek a magyar futball jövőre. Király Gábor pedig még 40 évesen is ott van a kapuban, ő lesz az Eb legidősebb játékosa.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59