Generációs bumm jöhet a magyar fociban
További Futball cikkek
- „Nem tartom aggasztónak, hogy dohányzik” – nyilatkozott korábbi edzője a Barca új szerzeményéről
- A magyar válogatott támadó gólt és asszisztot jegyzett, mégis csúfosan kikapott csapata
- Az MLSZ megerősítette: Szalai Ádám visszatér a futballválogatotthoz
- Kiállították a tajtékzó ex-Fradi-edzőt az orosz városi rangadón
- Neymar visszatérhet a Barcelonába
„Folytatódik a korábban az elnökség által elindított stratégiai szabályozás. Balogh Norbert, Kleinheisler László vagy Nagy Ádám játéka mindenkit meggyőzött arról, hogy a fiatalok szerepeltetése a színvonal emelkedését is segíti. Ezért növekszik az a pénz, amelyet a központi bevételből a csapatok ezzel összefüggésben megszerezhetnek" - írja közleményében az MLSZ.
Tavaly májusban kezdtek a fiatalok felé nyitni, azóta az OTP Bank Liga csapatai akár évi 300-400 millió forintot is lehívhattak, ha a keretükben legfeljebb hét, a pályán pedig legfeljebb három idegenlégiós szerepel, illetve ha fiatal magyar játékosokat játszattak.
A jelenlegi szezonban egy U20-as játékosnak kellett pályán lennie, a következőben már kettőnek. Szintén változás lesz a 2016/17-es idényben, hogy a nemzetközi kupákban nem érdekelt csapatok szintén élhetnek az öt külföldi labdarúgó szerepeltetésével, amikor Bajnokok Ligája- vagy Európa Liga-induló ellenféllel találkoznak.
Az alapvető cél, hogy az ügyesebb játékosok 23 éves korukra jelentős felnőtt versenytapasztalattal is rendelkezzenek. Rendszeres pályára lépésük pedig segítse a szurkolók klubjukkal való azonosulását.
A mostani szezonban 73 százalék volt a magyar játékosok aránya a pályán, korábban 60-40 százalék volt a megszokott arány.
A másodosztályban két U19-es, vagy fiatalabb korú játékos folyamatos szerepeltetése lesz kötelező, ami bekerül a Merkantil Bank NB II. versenykiírásába is. Az a klub, amely idegenlégióst szerepeltet, továbbra is jelentős összegektől esik el, írja az MTI.
„Így az első két osztályban összesen közel száz tehetséges fiatal folyamatos versenyeztetése várható, amely a korosztályos válogatottak merítési lehetőségeit is nagyban segíti.”
A harmadosztályú klubokat is segítik: egy azonnali, rendkívüli támogatással, a következő idénytől kezdve pedig egy tervezhető, a finanszírozási rendszerbe beépülő, rendszeres támogatást kaphatnak, akik eddig elestek az amatőröknél megvalósított díjcsökkentési kedvezménytől, amennyiben hivatásos szerződéssel is foglalkoztattak labdarúgót. Azon egyesületekre a támogatás nem fog vonatkozni, amelyek külföldi játékosokat szerepeltetnek.
Szigorúbb lesz a tao-pénzek felhasználásának az ellenőrzése. Az elmúlt két évben 1466 program elszámolásának a vizsgálatát zárta le a szövetség, 197 alkalommal tételes helyszíni ellenőrzést is tartott.
„A sportszervezetek döntő többsége szabályosan el tud számolni a folyósított tao-támogatásokkal, sok esetben inkább alaki, mint tartalmi problémákat tapasztaltak az ellenőrök" - áll a beszámolóban, amely alapján összesen 742 millió forint értékben különböző szabálytalanságokat is feltártak, ami a vizsgált elszámolások teljes értékére vetítve 5,8 százalékos szabálytalansági arányt jelent.