Vazul
10 °C
25 °C

Dárdai: Engem is meglep, mennyi csapat keresett meg

2016.03.24. 14:07

Magam is meglepődök, annyi ajánlatot kapok

– mondta Dárdai Pál, a Hertha BSC edzője a 11FREUNDE magazinnak adott interjújában, melyet a Berliner Tageszeitung szemlézett. Persze gyorsan hozzátette, hogy nem nagyon foglalkozik az ajánlatokkal, az egyik fülén be, a másikon ki, a fő célja ugyanis az, hogy Német Kupát nyerjen a berliniekkel, ráadásul a fiai is a Herthánál játszanak, a családja is boldog és ő is jól érzi magát a csapatnál.

A 40 éves magyar edző az interjúban azt is elárulta, hogy ha nem menne ilyen jól a Herthának, és sorban 5-6 meccset elveszítenének, önként felállna a kispadról, és visszamenne a korosztályos csapathoz, nem várná meg, amíg a klubigazgató Michael Preetz kirúgná.

A 2015-ös kinevezése kapcsán viccesen megjegyezte, hogy a kiesés elől menekülő csapatot nézve pont arra gondolt, hogy nagyon nehéz dolga lesz a Hertha új edzőjének, bárki legyen is majd az, erre őt nevezték ki a posztra.

Újra megerősítette azt is, hogy fő célja a Német Kupa megnyerése, amit sokkal jobban szeretne, mint mondjuk a Bundesliga harmadik helyével járó BL-indulást.

„Ha az is sikerülne, az csodálatos lenne. De 22 éves a csapat átlagéletkora, miért kellene őket a Bajnokok Ligája jelentette nyomásnak kitenni, amikor kupát is nyerhetünk? A kupagyőzelem sokkal jobb hatással lenne rájuk, ráadásul Berlinben van a döntő, a győzelemről évtizedekig beszélnének a szurkolók. És a Wolfsburg, a Lipcse vagy a Gladbach is nehezebben szerezné meg utána az ifijeinket” – összegzett Dárdai.

A Hertha 27 forduló után, 7 mérkőzéssel a szezon vége előtt 48 ponttal a BL-indulást érő harmadik helyen áll, előnye 4 pont a negyedik Schalke előtt. A Német Kupa elődöntőjében április 20-án fogadják a Borussia Dortmundot.