Arnold, Levente
18 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Jól látható okokból viszi vissza a Barca a Villarreal hősét

2016.04.29. 10:10

92. perces góllal verte csütörtökön a Villarreal a Liverpoolt az Európa Ligában, és szerzett rendkívül fontos előnyt a visszavágóra. A győztes gólt Adrián szerezte, de nyugodtan kimondhatjuk, bárki begurította volna a labdát, amit Denis Suareztől kapott.

Azt viszont, amit ő kapott előtte, már kevesen tudták volna így megjátszani: mellel, futtában tette tökéletesen maga elé, majd mindenkit meglepve nem lőtt ziccerben, hanem passzolt. Pont, ahogy a Barca leghíresebb középpályásai - Xavi&Iniesta - tették annyiszor.

Nem is véletlen, hogy Denis Suarez is egy Barcelona-középpályás, illetve az volt, és az is lesz újra. A 22 évest 2013-ban igazolták le a ManCitytől a B csapathoz, majd 2014 nyarán a Sevillának, tavaly pedig a Villarrealnak adtak kölcsön úgy, hogy a kétéves kitérő végeztével a szezon végén végén kétmillió euróért visszavehetik. Az összes újság és szakértő biztos benne, hogy ezt meg is fogják tenni a nyáron.

Denis Suarez tehetsége nem csak a gólpasszból látszott tegnap, képességeiről Joe Allen és james Milner is tudna mesélni, a két Pool-futballista méretes kötényt kapott tőle.

Denis Suarez spanyol, nem rokona az uruguayi Luis Suareznek, aki két éve a Barcában van.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!