Orbán
16 °C
26 °C

Csányi: Nincsenek nézők a lelátón, ez a magyar foci baja

2016.05.06. 14:28

A magyar labdarúgás egyik legnagyobb problémája, hogy nincsenek szurkolók a lelátókon

– mondta el Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a szervezet 2016-os közgyűlésén, ahol hozzátette, hogy a rengeteg éppen zajló stadionfelújítás sem segíti a helyzetüket, mert sok csapat nem a saját pályáján játszik a bajnokságban. Az viszont, hogy javul az NB I. színvonala, újabb akadályt hárított el a nézőszám növekedés elől, de ezen a klubokkal közös, erősebb marketingmunkával is segíteniük kell.

Csányi a nyári Eb-szereplés kapcsán közölte, hogy bár túlzott elvárásokat sem szabad támasztani a magyar csapattal szemben, nem mondott le róla, hogy továbbjussunk, de amennyiben ez nem sikerülne, azt sem szabadna kudarcként megélni, írja az MTI.

A 2015-ös év értékelésében elmondta, hogy rekordot jelentő, 43 milliárd forintnyi tao-pénz érkezett a futballba, az MLSZ az általa felhasznált összegből 4 milliárdot az utánpótlásra, 3 milliárdot az amatőr díjak csökkentésére és szintén 3 milliárdot infrastruktúrafejlesztésre fordítottak.

Sikerként könyvelte el, hogy a női futballban, a futsalban és sportdiplomáciában egyértelmű fejlődés tapasztalható,  ahogy az is, hogy 2011 óta 586 pálya épült, és húsz stadion szerepel a Nemzeti Stadionfejlesztési Programban. A szurkolói kártya kötelezővé tételét viszont egyértelmű hibának jelölte meg, ebben saját felelősségét is kiemelte, ahogy azt is, hogy bár eltörölték a kártyás rendszert, a várakozások ellenére nem növekedett drasztikusan a nézőszám.

Az évet az MLSZ 316 millió forintos nyereséggel zárta.