Kézzel szerzett villámgólt a Videoton, de Bognár fordított a Diósgyőrnek az év meccsén
További Futball cikkek
- Szoboszlai Dominik: Azt csináljuk, amiben jók vagyunk, ez a sikerünk titka
- Nagy Ádám Puskás után Grosicsot is túlszárnyalta Zenicában
- Marco Rossi most nem idiótázott, visszafogott volt a sajtóértekezleten
- Minek Mbappé, ha van Kolo Muani? A franciák emberhátrányban is verték a belgákat
- Marco Rossi túltett az Aranycsapat legendás szövetségi kapitányán
Az első percben vezetést szerzett a Videoton a Diósgyőr ellen az NB I. 2016/17-es szezonjának első fordulójában. Vasárnap egyidőben három mérkőzést rendeztek, ezen kívül a Debrecen a Paksot fogadja, az MTK pedig a Vasast Dunaújvárosban. A másik három meccset szombaton játszották.
A Videoton meccsét Felcsúton, a Pancho Arénában rendezték, és a diósgyőriek biztosan nem ilyen kezdésre számítottak. Rögtön a középkezdés után egy szöglet következett, majd Oliveira adott be, ekkor 1 percet mutatott az óra, a labda átszállt a védőkön és a támadókon, a hosszún Feczesin érkezett, aki furcsa mozdulattal lefejelte a labdát, amely a kapufáról pattant be.
Az már élőben is látszott, hogy a labda valahogy megpattan, de csak az ismétléseken (az utolsón) látszik, hogy a kezére pattan a labda, onnan a kapufára.
Aztán a Diósgyőr majdnem azonnal egyenlíthetett volna, de Nikházi a kapusba lőtte a labdát. Néhány perccel később meglett az egyenlítés: Bognár István (Bognár György fia) egy testcsellel megetette a fél Videoton-védelmet, de nem lepasszolta a labdát, hanem a 16-osnál befelé fordult, és ballal gyönyörűen kilőtte a hosszút.
A 38. percben pedig meglett a fordítás is, megint Bognár szerzett gólt, akinek Elek készítette le a labdát. A magyar válogatott középpályás a 16-os vonalán állva belsőzött a 11-es pontnál álló Bognárnak, aki egyedül vette át, majd a laposan a hosszúba lőtt. 1-2.
Mind a két csapat rengeteget futott, számos gólhelyzetet alakítottak ki, látszott, hogy az Eb-ről visszatért válogatott játékosok közül, mint Elek, Juhász, Lang, az előbbi van a legjobb formában. A másik oldalon is is pörögtek a játékosok, főleg Kovács István, de az új szerzemények közül Lazovicson is látszott, nagyon szeretne bizonytani.
A 80. percben kiállították Lázár Pál a vendégektől, mert sípszó után elrúgta a labdát, a második sárgája volt. Ezután a Videoton teljesen beszorította a DVTK-t a kapuja elé, olykor 16-18 ember volt a tizenhatosukon belül, de megint csak a diósgyőriek szerezhettek volna gólt.
A Diósgyőr támadott, de Elek vesztített labdát, Bognár azonban visszaszerezte, őt a 16-os sarkánál buktatták. A mesterhármasért állt a büntetőhöz, de Kovácsik védett. És meg kell említeni Antalt, a diósgyőri kapust, aki főleg az utolsó percekben számos fehérvári gólhelyzetet hatástalanított.
- DVSC-Paks 1-1
- MTK-Vasas 0-1
- Videoton-DVTK 1-2
A tabella:
1. Ferencváros 1 1 - - 3-1 3 pont
2. Budapest Honvéd 1 1 - - 2-0 3
3. Diósgyőri VTK 1 1 - - 2-1 3
4. Vasas 1 1 - - 1-0 3
5. Gyirmót FC 1 - 1 - 2-2 1
Mezőkövesd Zsóry FC 1 - 1 - 2-2 1
7. DVSC-TEVA 1 - 1 - 1-1 1
Paksi FC 1 - 1 - 1-1 1
9. Videoton FC 1 - - 1 1-2 0
10. MTK Budapest 1 - - 1 0-1 0
11. Swietelsky-Haladás 1 - - 1 1-3 0
12. Újpest FC 1 - - 1 0-2 0