Gyöngyi
9 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Megvan az NB I. legbátrabb asszisztensnője

2016.07.23. 20:00

A magyar labdarúgó-bajnokság második fordulójában a múlt héten győztes Diósgyőr a vereséggel rajtoló Újpestet fogadta.

Nem volt mozgalmas az első félidő, a 28. percben aztán felpörögtek az események. A DVTK kapusa, Antal Botond a gólvonalon megfogott egy labdát, majd megiramodott vele, ám egy teljesen érthetetlen és felesleges mozdulattal meglegyintette az ugyancsak a gólvonalon álló Andricot.

Vad II. István büntetőt ítélt, miután a gólvonalon helyezkedő Kulcsár Katalin jelzett neki. A hülye vagy már túl snassz lett volna, ezért percekig szólt a "hülye kurva"-rigmus. Ezért valószínűleg súlyos büntetésre számíthat a hazai csapat.

A tizenegyest Andric egyébként gólra váltotta.

A térfélcsere után a Diósgyőr rákapcsolt, és két perc alatt 2-1-re fordított. Bognár István előbb adott egy gólpasszt szögletből - Oláh fejelte be 8 méterről a bal kapufa mellé -, majd 20 méterről bevágta a bal kapufa mellé a labdát.

Antal egyébként az utolsó pillanatban egy nagy bravúrral ellensúlyozta a hibáját, mert bal kézzel kitette a labdát a bal alsóból.

A Haladás 1-1-re végzett a Mezőkövesddel, így mindkét csapat nyeretlen egyelőre.

Diósgyőri VTK-Újpest FC 2-1 (0-1)
Miskolc, 6381 néző, v.: Vad II
    gólszerzők: Oláh B. (52.), Bognár (54.), illetve Andric (28., 11-esből)
    sárga lap: Tamás M. (11.), Oláh (14.), Antal (27.), Okuka (28.), Elek (49.), Nikházi (56.), illetve Mohl (11.), Pávkovics (50.)

  • DVTK:   Antal - Nemes, Tamás, Lipták, Okuka - Elek, Oláh - Nikházi (Eperjesi, 80.), Bognár, Vela (Dausvili, 60.) - Griffiths (Bacsa, 60.) 
  • Újpest:   Balajcza - Mohl, Diarra, Kecskés, Nagy - Pávkovics, Windecker (Bardhi, 59.) - Cseke (Balázs B. 80.), Sankovic, Andric - Angelov (Lázok, 58.)   

Swietelsky Haladás-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (1-1)
  Sopron, 1225 néző, v.: Andó-Szabó
    gólszerzők: Rácz (8.), illetve Gohér (41.)
    kiállítva: Tóth B. (77.)
    sárga lap: Jagodics (29.), Gaál (47.), Németh M. (84.), Jancsó (85.), illetve Tóth B. (36., 77.), Bacelic-Grgic (44.), Kink (65.)

  •     Haladás:  Király - Polgár, Wils, Jagodics, Bosnjak - Overgoor (Németh M., 80.), Iszlai, Rácz (Jancsó, 80.) - Gaál, Ars (Williams, 59.), Halmosi
  •     Mezőkövesd:  Tujvel - Vági, Gohér, Devecseri, Hudák - Egerszegi, Bacelic-Grgic (Molnár, 61.), Tóth B., Nicorec (Pauljevic, 50.) - Kink (Orosz, 70.), Strestík