Fájó győzelem: Anglia a 95.-ben verte Szlovákiát
További Futball cikkek
- Egyiptomi kézbe kerülhet az Ajka labdarúgócsapata
- Már szinte biztos, hogy az Újpest több mint 100 év után elköltözik a Megyeri útról
- Marco Rossi jelenlétében folytatódott a két évvel ezelőtti csodacsapat mélyrepülése
- Angliában azt pletykálják, José Mourinhót Liverpoolba várják
- Az újonc otthonában sem tört meg a Fehérvár április óta tartó pocsék sorozata
Az Eb-égés után első meccsét játszotta az angol futballválogatott vasárnap este Nagyszombatban, Szlovákiával, vb-selejtezőn.
Most mutatkozott be az új szövetségi kapitány, Sam Allardyce, aki nagyjából azt a keretet rakta össze, amivel az Európa-bajnokságról a 16 között, Izland ellen zúgott ki a csapat.
A kezdőcsapat is majdnem ugyanaz volt, amit elődje, Roy Hodgson használt az Eb-n, és - mily meglepő - az eredmény, de a játék mindenképpen ugyanolyan volt.
Anglia a nyári tornán 0-0-át játszott Szlovákiával a harmadik csoportmeccsén, most a 95. percig újra 0-0-ra állt a mérkőzés. Pedig már az 57. percben leküldték Martin Skrtelt, a szlovák csapatkapitányt, aki harmadszor taglózta le Harry Kane-t. A másodikat még megúszta sárga nélkül, ekkor viszont beletaposott a földön fekvő vádlijába, második sárgát kapott, de egyből pirosat is megérdemelt volna.
Az angolok 20 percen át nem tudtak mitkezdeni az emberelőnnyel, csak a 75. perc környékén kezdtek egykapuzni, amikorra a hazaiak elfáradtak. Ezután már folyamatosan jöttek a lövések és a helyzetek, de a labda csak nem ment be. Egy kapufát sikerült összehozni.
A bíró négy perc hosszabbítást jelzett, már ez is letelt bőven, amikor egy védőről az ötös környékén ólálkodó Lallanához került a labda: közepesen erős, teljesen helyezetlen lövést eresztett el, pontosan középre, és a labda Kozarcik kapus lába között bement. Leventegól volt, de ez is három pontot és tökéletes bemutatkozást jelent Allardyce-nak.
Csapata teljesítménye viszont siralmas volt, gyengébben játszottak, mint az Eb-n.
Statisztika: Rooney 116-odszor volt válogatott, ezzel megelőzte David Beckhamet, és a legtöbbszörös válogatott mezőnyjátékos lett Anglia történetében. A kapus Peter Shilton 125-tel vezet.
A világbajnok németek Norvégiában kezdték a selejtezést egy laza 3-0-val. Müller kettőt lőtt, Kimmiché volt a második, amivel már a szünetben két góllal vezettek. Abszolút sima meccs volt, Németország remekül játszott, látványosan és eredményesen is.
Világbajnoki selejtezők, Európa, 1. forduló
Norvégia-Németország 0-3 (0-2)Csehország - Észak-Írország 0-0
San Marino-Azerbajdzsán 0-1 (0-1)
E csoport:
Románia-Montenegró 1-1 (0-0)
Kazahsztán-Lengyelország 2-2 (0-2)
Dánia-Örményország 1-0 (1-0)
F csoport:
Málta-Skócia 1-5 (1-1)
Litvánia-Szlovénia 2-2 (2-0)
Szlovákia-Anglia 0-1 (0-0)