Sámuel, Hajna
18 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Eb-formában ujjgyakorlat lenne Feröer az év legnehezebb meccsén

2016.09.06. 00:53
A magyar futballválogatott a júniusi Európa-bajnokság után ismét pályán lesz, Feröeren világbajnoki selejtezőt játszik kedd este 20.45-től. A német kapitány, Bernd Storck szerint az év legnehezebb meccse jön. Vagy a legfontosabb. Vagy mindkettő egyben. Elmagyarázzuk, mire gondolt.

A magyar futballban már hozzászokhattunk, hogy mindig nagyon fontos vagy nagyon nehéz meccs következik, csak az elmúlt 10 évben legalább százszor hallhattuk a sorsdöntő kifejezést.

Szerencsére a mostani tét egész más, mint 2011. szeptemberében például, amikor sorsdöntő volt a Moldova elleni idegenbeli meccs. Akkor egy svédek elleni, hangulatilag fontos, de érdemben már nem igazán számító győzelem után (2-1) mentünk idegenbe, és nyertünk 2-0-ra Kisinyovba, így estünk k. A többi eredmény kedvezőtlenül alakult.

Most egy osztrákok elleni Eb-s győzelem, egy portugálok elleni Eb-döntetlen után kell megméretni magunkat. Abban a reményben, hogy jó rajtot veszünk, és az utolsó pillanatig versenyben leszünk a vb-ért.

Az Eb-eredmények magukkal hozták az évek óta várt eufóriát, és a szurkolók hajlamosak arra gondolni, most már mindig így lesz, hogy hirtelen pár topligással játékossal megtanultunk futballozni.

Arra figyelmeztettünk már a belgák ellen 4-0-ra elbukott nyolcaddöntő után, hogy a futball feltámadása még messze van, és a kupacsapatok ezt maximálisan igazolták is. Ha viszont jön egy váratlan eredmény a feröeri asztalos és ügyvéd ellen, az rögtön más megvilágításba helyezi a nyári lélekemelő győzelmet, valamint a két döntetlent.

Nem utolsó sorban, rögtön más megvilágításba helyezi a vb-esélyeinket. Amire, ha reálisan tekintünk, 30 százaléknál többet nem szabad adnunk. A vb-re nem 23, hanem csak 13 csapat jut ki. 1986 óta nem voltunk vb-n, ez a dátum köztudott.

Ha idén 10 pontot össze tudnánk kaparni, nagy dolog lenne, ám semmire sem garancia. Pontosabban arra igen, hogy sokáig versenyben maradunk. Az egész kontinensen csak a mi csoportunkban van három olyan válogatott, amelyik az egyenes kieséses szakaszig jutott az Eb-n.

Portugália veretlenül nyerte meg az Eb-t, Svájc veretlenül esett ki, pedig játszott a későbbi döntős franciákkal. És ott vagyunk mi, akik veretlenül fejeztük be a csoportot, ráadásul az élen. Feröer mellett Lettország és Andorra egészíti ki a csoportunkat.

Óriási különbség lesz, hogy az Eb-n tét nélkül játszhattunk – élvezték is a nyugalmat játékosaink -, most a várakozások megnövekedtek. Esélyesek vagyunk az első selejtezőn, ennek megfelelő játékot is kellene nyújtani.

Sokszor visszatérő kifejezés volt az Eb-n, hogy a nyomás nélküli játék, ha önbizalommal, nem mellékesen szervezettséggel párosul, akkor egy magyar játékos is szárnyakat kaphat, és a világ legjobbjaival is képes felvenni a versenyt.

Most nyomás lesz, de abban bízhatunk, hogy a távozók – Király és Juhász lemondta a szereplést, Gera sérült - ellenére szervezettség is, az önbizalomnak pedig nem szabad elillannia, még ha viharos környezetre számíthatunk is.

A feröeri műfüvön szenvedett a csapat két éve is – Szalai közeli lövésével 1-0-ra nyert -, pedig nagyobb lélektani többlettel, mint egy bukaresti döntetlen (1-1) nem érkezhetett volna.

Az Eb-hez szerencsére hasonlít, hogy Storck kapitány egy kisebb alapozást végre tudott hajtani a keret nagy többségével, igaz ez nem fogható az Eb előtti időszakhoz, de nem is kevés. A program ráadásul a kezére játszott, mert csak kedden kell játszani, nem vasárnap például. Ez a két nap ilyenkor hatványozottan számít, hiszen jó néhány embernek nincs még tétmeccs a lábában.

Mégis a legfontosabb: hitesse el a játékosaival, a futballtudásuk nem változott, legyen önbizalmuk, de türelmük is, mert utóbbi ritka fontos lesz.

A csapat valószínűleg így áll fel:

  • Gulácsi – Bese, Lang, Guzmics, Kádár – Elek, Nagy – Dzsudzsák, Kleinheisler, Stieber (Németh) – Szalai.

Gera és Király távollétében is vannak olyan automatizmusok, amik tovább kell hogy éljenek. Emlékezhetünk a dokumentumfilmre, milyen hangsúlyosan kiemelte Storck Gera szerepét, hogy a középpályás védekezésben ő a viszonyítási pont. Hozzá kell igazodniuk a védőknek és a középpályásoknak.

És ne becsüljük le Feröert – a görögöket kétszer is legyőzte az előző sorozatban -, még ellenük is rendkívül fontos, hogy ne legyenek olyan rések, amikbe befutva szétzilálhatják a védekezésünket. Ha 50 ezren laknak is a szigeten, az nem lehet véletlen, hogy a negyedik kalapból sorsolták ki őket. És 10 éve megesett, hogy nekünk is csak a negyedik kalap jutott.

A magyar válogatott hajlamos volt legyőzni önmagát néhányszor, azt kellene bizonyítania, hogy ez a tétel már nincs ott a neve mellett. Akárkivel szemben már nem képes a pontvesztésre.

Épp a tavalyi, Üllői úti visszavágón mutatkozott meg, milyen kemény feladat megfordítani ellenük a meccset. Akkor Bödének sikerült, a ferencvárosi támadó most is kulcsszereplő lehet, hiszen csereként beállva, testi erejével érvényesülhet. Feröer az ő közege lehet, mert a sebesség nem releváns.

Dzsudzsák ugyan többször mondta, azt várta, kapkodni fognak majd a magyar játékosok után az Eb-sikerek után, így egy kissé csalódott.

Azért érdekes a felvetése, mert Kádár és Szalai kivételével szinte mindenki szintet lépett. A Lech Poznań védője kinőtte ugyan a lengyel bajnokságot, de nem tudott eligazolni. Szalai ugyan a Hoffenheimnél maradt, vagyis nem rossz helyen, igaz arról kevés infónk van, elérhető-e neki a kispad. A többiek új impulzusokat kaphattak. Még Kleinheisler is, aki a Darmstadtban kölcsönben nyilván többet lesz a pályán, mint a Werdernél.

Fontos szezon előtt áll, mert meg kell mutatnia, sorozatban képes helyzetet teremtő passzokra, képes a csatárok kiszolgálására, miközben fegyelmezetten védekezik, és odaér a kapuhoz. Erre itthon nem tanították meg, a brémai edző, Viktor Skripnik fel is hívta a figyelmet képzetlenségére. De arra is, hogy focizni milyen jól tud.

A feröeri kapitány két magyarra figyel

"A magyar egy nagyon jó csapat, Böde Dánielre és Nagy Ádámra külön is figyelnünk kell majd. Hat napja készülünk együtt, ezalatt nyolc edzésünk volt, felkészültünk az előttünk álló feladatra" - jelentette ki Lars Olsen. A csapatkapitány Atli Gregersen még határozottabban fogalmazott, ugyanis kijelentette, jelenleg nem lenne elégedett egy döntetlennel. Az Eb-selejtezőkön otthon 1-0-ra, Pesten 2-1-re kaptak ki tőlünk.