Ármin, Pálma
8 °C
28 °C

Cavani 42 mp alatt elfáradt, megyekettesként engedte el a meccset

2016.09.14. 11:23

Már a 42. másodpercben gólt fejelt, hős volt Edinson Cavani a keddi, Paris SG–Arsenal-meccsen, de a végére sikerült bűnbakká válnia: legalább négy olyan gólhelyzetet hagyott ki, amellyel a PSG nagyon simán hozhatta volna a három pontot, így viszont csak egy jutott neki.

A gólja után, még 1-0-s állásnál, a 34. percben az Arsenal-védők ügyetlenkedését kihasználva lépett ki egyedül, a kapus mellett is elhúzta, csak éppen az üres kaput nem sikerült eltalálnia úgy 13 méterről. Aztán hat perccel később, megint egy remek kiugratás után teljesen egyedül kapta labdát az ötösön, de képtelen volt mellel maga elé tenni, így oda lett ez a lehetőség is. 

A második félidőben, a 69. percben szerencsésen pattant hozzá a labda, megint csak David Ospinával, az Arsenal kapusával állt szemben, ám ezúttal sem sikerült a kapuig eljuttatni a labdát. A slusszpoén a 80. percre maradt. Ismét nagyszerűen vált le emberéről, de a kapus mellett megint képtelen volt elvinni. Egy kis szerencsével öt gólt rúghatott volna ezen a meccsen.

Az Arsenal a 80. perc környékén a semmiből egyenlített, Így maradt az egy pont, ami majd a csoportkör végén fájhat nagyon. Ebből a csoportból ez a két csapat lóg ki felfelé, szinte biztosan előzik majd a végén a bolgár Ludogorecet és a svájci Baselt. Hogy ki végez a csoport élén, nagyban befolyásolhatja ez a meccs is.

Cavani 2013-ben érkezett a Napolitól Párizsba, az olasz klubban három szzezon alatt 78 gólt termelt. Egyedüli középcsatárként ez nem is volt elvárhatatlan feladat tőle. Aztán a PSG-ben három idényt is Ibrahimovic árnyékában húzott le, de a 16, 18, 19 góljai így is megvolt.

Ugyanakkor a legnagyobb kritikákat mindig azért kapta, mert legalább 3-4 óriási ziccer kellett neki egy-egy gólhoz. Ibrahimovic árnyékából most sem tudott kilépni.