Marcell
19 °C
32 °C

Újra gólt lőtt a 20 éves Szántó a Rapidban

2016.09.19. 08:54

 

A 20 éves támadó középpályás, Szántó Tamás 8 nap alatt igen sok mindent ért el a bécsi Rapid Wiennél.

Haladjunk sorrendben

  • A listavezető Sturm Graz ellen idegenben belőtte első gólját a felnőtteknél. (1-1)
  • A belga Genk ellen kezdő volt az Európa Liga első, csütörtöki fordulójában, az osztrákok 3-2-re nyertek, 63 perc után cserélték le.
  • A Mattersburg ellen vasárnap ismét eredményes volt, csapata 2. gólját lőtte, ezzel vette ki a részét a 3-0-s sikerből.

A játékos 21 éves lesz majd februárban, remélhetőleg a korosztályos válogatottak összeállítói odafigyelnek rá. Bár produkcióját látva az sem lenne meglepetés, ha a felnőtt válogatott stábja is figyelemmel követné.

A leírások szerint a center mögötti pozíció az övé, ahol Kleinheisler László most éppen nem játszott a Darmstadtban.

Amikor még Pisont István volt 19 évesek válogatottjának irányítója, egyszer nem jött haza, de a Sopronban született magyar ettől még nem mondta le a válogatottságot.

Garics György szintén a Rapid játékosa volt, amikor megkörnyékezték az osztrákok, és mivel a magyarok nem keresték, osztrák válogatott lett, és a jobbhátvéd a 2008-as Eb-n is részt vett.