Botond, Mózes
10 °C
20 °C

Arannyá változik, amihez Dárdai hozzányúl

2016.09.26. 09:28

Öt forduló után úgy áll a hatodik helyen 10 ponttal a Bundesligában a Hertha BSC, hogy többször játszott idegenben, mint otthon, és letudta a müncheni kirándulását is.

  • Freiburg (H) 2-1, gólszerzők: Ibisevic, Schieber
  • Ingolstadt (I) 2-0, gólszerzők: Ibisevic, Schieber
  • Schalke (H) 2-0, gólszerzők: Weiser és Stocker
  • Bayern München (I) 0-3
  • Frankfurt (I) 3-3, gólszerzők: Ibisevic (2), Esswein

A hétvégén a Frankfurt vendége volt a berlini klub, és kétszer is vezetett, de végül 3-3 lett, mert az első és a második félidő ráadásában is kapott egy gólt a csapat.

„El kell fogadni, ami történt, bár nehéz túllépni rajta” - magyarázta a 40 éves magyar edző.

A szezon elején abban bízott, hogy szemtelenebb lesz a csapata, nem olyan naiv a pontrúgásoknál, mint az előző idényben. Mindez nemigen látszott most az Eintracht ellen, mivel az első gólt úgy kapták, hogy szögletet rúgtak, de megkontrázták őket, a második egy szöglet után jött, míg a harmadik egy beívelés után.

A Berliner Zeitung ennek ellenére azt emeli, hogy Dárdai ezúttal is jól keverte a kártyákat , mert az idén először kezdő svájci Stocker harcolta ki az első gólt előtti tizenegyest, a frissen igazolt Esswein pedig az első gólját lőtte, ami könnyen lehet, hogy a forduló találata lesz. Az Augsburgtól igazolt szélső jobbról indult el, majd ballal csavart a hosszúba. Érte fizetett ki 3 millió eurót a Hertha, nem pedig Dzsudzsákért, ahogy erre már az egyik korábbi cikkünkben utaltunk.

A lap kiemeli, hogy az első fordulóban a becserélt Schieber szerezte meg a győzelmet, a második fordulóban is beállította Dárdai, és akkor is eredményes lett a hosszú sérülése után visszatérő center.

A harmadik fordulóban a Schalke ellen Stocker került a cseh Darida helyére, és ő biztosította be a győzelmet.

Az ötből négy meccsen tehát Dárdai úgy változtatott, hogy a cseréje fontos gólt szerzett.

A berlini újság hozzátette, hogy egyébként is jó edzői húzásokat lehet látni a ligában, hiszen a finn Pohjanpalo mesterhármast lőtt a Hamburgnak, ezzel nyert a Leverkusen. A Freiburgban Petersen pár perccel a beállása után szerezte meg találatával a három pontot.

A nyolc cseredzsókerből azonban négy Dárdai nevéhez fűződik, ami kifejezetten jó arány.

A hétvégén az edzőt cserélő Hamburgot fogadja a Hertha, egy éve október elején kiválóan játszott Dárdai csapata ellenük.