Valér
2 °C
8 °C

Mikor lő már magyar férfi ilyen gólt a Chelsea-nek?

2016.10.06. 11:30

Mesterhármast rúgott Jakabfi Zsanett, a Wolfsburg futballistája a Chelsea-nek szerda este, a női Bajnokok Ligája 16 közé jutásos párharcának első meccsén. 3-0-ra győztek idegenben, a továbbjutás formaságnak tűnik.

A 26 éves játékosnak 53 perc kellett a triplához, a három gólból kettőre bukkantunk rá a neten. Az első egészen szemfüles volt, és technikailag is bravúros: végülis fejjel tette át a labdát a védő feje fölött, aztán ugyan már nem az övé volt, de a kapusára váró ellenfél mögül lábbal kinyúlt, és a kapuba emelt.

A másodiknál jó beadást kapott, és lefejelte a labdát a földre, ahogy kell, a rövid sarokra, ezzel lett 0-2.

Közben megjött a harmadik gól is, köszönjük: