Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

Nikolics Kádáréknak is betalált

2016.10.23. 10:40

Egymás ellen játszott szombaton Kádár Tamás és Nikolics Nemanja csapata, a Lech Poznan és a Legia Warszawa, a meccs pedig csak az utolsó pillanatokban dőlt el, a csereként beállt Kasper Hämäläinen ugyanis másodpercekkel a becserélése után már be is talált a 93. percben.

A végeredmény ezzel lett 2-1, a Legia első gólját Nikolics lőtte még a második félidő közepén – a magyar válogatott csatár egy hosszú indításra csapott le, majd a védője mellől lőtt laposan a kapuba.

A mérkőzés vége Hämäläinen gólja mellett is izgalmasra sikerült, a Lech ugyanis a 90. percben, büntetőből egyenlített. Ezután még jött két sárga, illetve a Lech kispadján ülő Buric pirosat is kapott, volt tehát indulat a végére, amit a finn gólja csak tetézett.

Győzelmével a Legia feljött a nyolcadik helyre a felsőházba, pont a Lechet kiszorítva onnan.